Vigyázzon, egy új vírus terjed a Facebookon!

0
hirdetés

Ismét feltűnt egy Facebookos vírus, amely a nevünkben posztol – ezúttal lenge öltözetű fiatal lányok “videóit”. Semmiképpen ne kattintson rá!

A videónak álcázott link ilyen, és ehhez hasonló módon néz ki:

Habár már ránézésre is gyanús, hiába - ezt például ketten lájkolták is
Habár már ránézésre is gyanús, hiába – ezt például ketten lájkolták is

A középen elhelyezkedő lejátszás ikonból úgy tűnhet, mint ha egy videó lenne, bár aki alaposabban megnézi, annak feltűnhet, hogy egy link csupán. Ahogyan az is, hogy nincsen értelmezhető címe (“abc”), viszont van neki iszonytatosan hosszú URL-je.

Szinte biztosan úgy terjed, hogy aki ráklikkel, annak kikerül az idővonalára, ráadásul rengeteg ismerősét be is jelöli rajta. Ez utóbbi nem csak kínos pillanatokat okozhat, hanem azt is eredményezi, hogy még többen megnézik, hiszen az illetőknek – esetünkben például 98 embernek – az értesítései közt is megjelenik a poszt. Így még nagyobb az esélye, hogy rákattint – amit hangsúlyozunk:

ne tegyen!

Egyszerűen törölje le a bejegyzést, ne hagyja, hogy ismerősei eszközeit is megfertőzze!

Hirdetés

Megelőzés

A hasonlóak ellen alapvetően egy módon lehet védekezni: mindig figyeljen, amikor egy oldalra valamelyik közösségi oldalon megtalálható fókján keresztül regisztrál. Ez alapjaiban egy nagyon hasznos kényelmi funkció, hiszen nem kell újra megadnia minden adatát, de könnyű vele visszaélni. Amellett, hogy ügyelünk arra, hogy csak megbízható oldalakon hozzunk létre fiókot, fontos az engedély megadására szolgáló párbeszédablakon figyelni, hogy az adott alkalmazás pontosan milyen jogosultságokat kér. Ha a nevünkben posztolni akar, akkor vigyázzunk. Ha távollétünkben is, akkor pedig javasolt elvetni a csatlakozást.

Természetesen emellett ma már szinte kötelező, hogy egy vírusirtó is legyen a gépünkön, amiből rengeteg ingyenes is rendelkezésre áll, amelyek közül több már okostelefonos védelmet is kínál.