
Az MSZP szerint a déli határszakasz közvetlen közelében lenne szükség befogadó állomások létrehozására.
Harangozó Tamás, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken újságírók előtt felháborítónak nevezte, hogy a határtól több száz kilométerre terveznek két ideiglenes befogadó állomást létrehozni.
A határ mellett felállítandó táborokra van szükség, ahol a menekültek egészségügyi szűrővizsgálaton eshetnének át, és ott várhatnák meg menekültkérelmük elbírálását is – fejtette ki. Az ellenzéki politikus szerint ennek a megoldásnak köszönhetően a magyar lakosság 99 százaléka nem találkozna ezzel az problémával.
Harangozó Tamás szerint a most épülő “másfél méteres tyúkháló” óriási pénzkidobás, világos jele annak, hogy a kormány képtelen és alkalmatlan vezetni az országot. Szerinte nem fog megoldást jelenteni a határzár akárhány méteres is lesz, helyette a büntető törvénykönyv módosítását javasolta annak érdekében, hogy szigorúbban büntessék az embercsempészetet. / MTI





















































