Berettyóújfalu, 2014. április 1., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint “a kormányváltó erők” április 6-án le fogják győzni a Fideszt, “le fog hullani Viktor csillaga”.

    Gyurcsány Ferenc kedden Berettyóújfaluban, több mint 500 fős hallgatósága előtt egy “kudarcba rohanó ország” miniszterelnökének nevezte Orbán Viktort, aki szerinte “szélhámos, nem kicsit, nagyon”.

    A volt miniszterelnök a lakossági fórumon emlékeztette hallgatóságát Orbán Viktor programjára, amely egy szó: “folytatjuk”. A miénk meg két szó: nem engedjük” – tette hozzá nagy tapsot kiváltva a helyi sportcsarnokot megtöltő közönségéből.

    Feltette a kérdést, mit akar folytatni a jelenlegi kormányfő. Azt, hogy “elmagányosodtunk, nincs egyetlen igaz barátunk Nyugaton, azt, hogy Magyarországon a választás nem lesz sem szabad, sem egyenlő?” – sorolta a kérdéseit a DK elnöke, aki szerint a választás csak akkor lenne szabad, ha a feltételekről közösen állapodtak volna meg a szereplők.

    “Mi olyan országot akarunk, amely hazát, otthont, megélhetést jelent mindenkinek, függetlenül attól, hová született” – jelentette ki a volt miniszterelnök.

    “Orbán Viktor ma kőbányában dolgozna, apja sorsát folytatná, ha olyan politikusok vezették volna az országot korábban, mint ő most” – mondta Gyurcsány Ferenc.

    Szerinte a jelenlegi kormányfőnek nincs igaza abban, hogy “soha nem volt ilyen egységes Magyarország”. “A nemzet jövőjét egymást tiszteletben tartó, egymást elfogadó, egymással vitatkozó polgári sokaság viszi előre” – hangoztatta.

    Gyurcsány Ferenc szerint a magyarok nagy része csalódott a jelenlegi kormányban, ezért kell kormányváltás április 6-án.

    A DK elnöke – ahogy fogalmazott – teljes szívéből támogatja Mesterházy Attilát, akinek a legnagyobb esélye van arra, hogy legyőzze Orbán Viktort.

    “A kormányváltó erőkről” azt mondta: széles, erős szövetséget úgy sikerült alkotni, hogy senkinek nem kell feladni a meggyőződését.

    “Az első lépést a magyar csodához, a szabad, demokratikus csodához, ez a választás nyitja meg” – mondta Gyurcsány Ferenc Berettyóújfaluban, ahol a választók figyelmébe ajánlotta Varju Lászlót, a DK politikusát, “a kormányváltó erők” helyi közös jelöltjét.

Tetszett a tartalom?