A Facebookon egy automata szoftver minden pillanatban figyeli az üzeneteinket, illetve a chatbeszélgetéseket. A szoftver által gyanúsnak vélt párbeszédeket pedig hús-vér emberek vizsgálják át. Állítólag a bűnözőket szeretné így kiszűrni a közösségi portál.

A programban több, előre betáplált szó, szókapcsolat van, amelyek kapcsolatba hozhatók bűncselekménnyel, terrorizmussal, vagy droghasználattal, drogkereskedelemmel. A program tudja a szlengeket is, tehát nincs kibúvó. Továbbá jelez az automata akkor is, ha túl sokat káromkodik valaki, vagy több személyes adatot oszt meg. Az újonnan regisztrált, kevés ismerőssel rendelkezőket pedig fokozottan szemmel tartja. De ezeken kívül jelez akkor is, ha a beszélgetők korkülönbsége nagy.

{loadposition user5}

A fenti beszélgetéseket persze aztán valódi szakemberek is átnézik, akik tudják, ha valaki viccel, vagy csak a kedvenc filmjében látottakat meséli el. Az ellenőrzést azért teszik, hogy kiszűrjék a terroristákat, adat tolvajokat és pedofilokat.

Több sikeres letartóztatás is az automata, illetve a szakemberi ellenőrzést támasztja alá. Egy 30 éves férfi, egy nála 17 évvel fiatalabb, 13 éves lánnyal beszélgetett a szexről. Közben a lánnyal találkozót is megbeszélt, de a rendszer jelzett, és a rendőrök elkapták a tettest.

Egyébként sem lehet nagyon bizalmas adatokat megosztani az oldalon, mert a portál rendszeresen ad ki a hatóságoknak személyes adatokat, IP-címeket, chatarchívumokat.

Hogy ezek a biztonsági intézkedések jók, az kétségtelen. De félhetünk, hogy vajon még hányan olvassák magánbeszélgetésünket? Mivel is zárhatnánk? Menjünk ki a levegőre, beszélgessünk ott az ismerőseinkkel, hiszen azt kevesebb eséllyel hallgathatják le, akiket pedig nem ismerünk, azokat ne igazoljuk vissza.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?