Tokió, 2013. január 21., hétfő (MTI) – Fegyelmi vizsgálat indult egy középiskolai tanár ellen Japánban, miután fény derült rá, hogy büntetésből sósavat itatott két diákjával kémiaóráján – írta az Aszahi Simbun napilap.

 

    A Gamagori városának oktatási hivatala által lefolytatott vizsgálat szerint a tanár közölte diákjaival, hogy aki elrontja a feladott kémiai kísérletet, annak büntetésből sósavat kell innia. Két diáknak nem sikerült a kísérlet kivitelezése, ezért a tanár 15 milliliternyi erősen hígított sósav megivására kényszerítette őket.

{loadposition user5}
    A diákok nem szenvedtek egészségkárosodást, de az oktatási hivatal elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és kilátásba helyezte a tanár megbüntetését. A hivatal sajtótájékoztatón kért bocsánatot a történtekért.

    Az eset még tavaly decemberben történt, de csak az utóbbi napokban jutott a hivatal tudomására, miután egy szülő értesítette őket.

    A tanár azt mondta, azért fenyegette meg a diákokat a szokatlan – és potenciálisan egészségkárosító – büntetéssel, hogy így motiválja őket, ugyanakkor később elismerte, hogy hibázott.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?