Jobbik: Előre az egymillió új munkahely felé!

    0
    hirdetés

    A Jobbik szerint megdöbbentő, hogy egy héttel a Nokia komáromi gyárának bezárását követően újabb jelentős létszámcsökkentésre kerül sor. Ezúttal a Magyar Telekom dolgozóinak ötödét, 1700 embert bocsátják el az állásából. A Jobbik együtt érez a munkahelyüket elveszítő emberekkel, és őszintén kívánja, hogy az érintett munkavállalók sikeresen és minél rövidebb időn belül el tudjanak helyezkedni más, tisztességes megélhetést biztosító munkahelyeken.

    Látható ugyanakkor az is, hogy a Fidesz-kormány által külföldi cégekkel kötött több tucatnyi stratégiai megállapodás csupán a Fidesz politikai PR-akcióinak sorozatát gyarapítja, a kommunikációs hatáson túl érdemi hatásuk egyáltalán nincs. Tovább nehezíti a gazdasági fellendülést és a munkahelykeresést a kormányzati gazdaságpolitika is. Több évi kormányzás után még mindig rendszeresen át- és újraírják az adójogszabályokat, és az Orbán-kormány még mindig nem döntötte el, mely szektorokban kíván stratégiai okokból szerepet vállalni és mely szektorokat enged piaci alapon működni. A cégek számára ez kiszámíthatatlan és kockázatos üzleti környezetet jelent, ahol az adóterhelés is meghaladja a régiós versenytársakét.

    Mára már ott tartunk, hogy a hópihe-rajzolgatássá silányított közmunka révén sem lehet tovább kozmetikázni a statisztikai mutatókat, az egymillió új munkahely ígéretéről pedig bebizonyosodott, hogy az csupán választási blöff volt. A Jobbik kormányzati pozícióba kerülve kiszámítható adórendszert, a magyar kis- és középvállalkozói szektor megerősítése révén pedig valódi értéket teremtő munkahelyek létrehozását vállalja.

    Volner János, a Jobbik alelnöke, az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának elnöke