A Lehet Más a Politika Szombathelyi Csoportja „Arany Obersovszky-díjat” alapított, amelyet Koczka Tibornak, a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. vezetőjének ítélt oda az idei évben a helyi önkormányzati sajtó függetlenségének leépítéséért nyújtott tevékenységéért. –jelentette be Németh Ákos, az LMP önkormányzati képviselőjelöltje, a párt által rendezett alternatív „díjátadó gálán”, melyet a Szombathelyi TV épülete előtt rendeztek. Az eseményen jelen volt továbbá György István, György Gábor, Abdul-Gafoor Hisham és Sárközi Zoltán zöldpárti képviselőjelölt is.
Németh Ákos szerint volt már olyan szombathely történetében, hogy egy alpolgármester érdekeltségébe szerveztek ki egy önkormányzati hetilapot, de ennek ellenére ez a lap nem vált egyoldalúvá, folyamatosan közvetítette, és közvetíti a különböző politikai véleményeket. Később több olyan vezetője is volt a Szombathelyi Tévének, akit a jobboldali többség nevezett ki, de soha nem volt érezhető az ennyire egyoldalú tájékoztatás.
Az LMP már azt is a helyi nyilvánosság súlyos korlátozásának véli, hogy 2011-ben a Fidesz–KDNP–Pro Savaria városvezető szövetség megszüntette a közgyűlések élő televíziós közvetítését. Az LMP több megkeresést kapott szombathelyi állampolgároktól ez ügyben, ezért minden önkormányzati SZMSZ módosításnál kísérletet tett a közvetítések visszaállítására, eredménytelenül. Német Ákos szerint amennyibe az LMP bizalmat kap, a tv közvetítések helyreállítása egyik első dolgunk lesz
A zöld párt jelöltje elmondta, hogy a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. megalakulása óta egyértelműen érezhető a helyi önkormányzati sajtóból az ellenzéki szereplők kiszorítása: a cég által megjelentetett Szombathelyi7 hetilapban egymás hegyén-hátán közölnek fotókat és tudósításokat Puskás Tivadarról és Hende Csabáról, ám más önkormányzati képviselettel rendelkező szervezeteknek elvétve, valószínűleg csak figyelmetlenségből adtak teret. A Szombathelyi Tv-ben futó, majd annak alapján a Szombathelyi7-ben is megjelenő “Fogadóóra” című műsorban csak az egyéniben megválasztott képviselőnek adtak teret, így a műsor jelentős részében csak Fideszesek szerepeltek, a listáról bejutott LMP-s és Jobbikos képviselők kimaradtak, holott az alaptörvény szerint egyéniben és listáról bejutott képviselők között nem lehet különbséget tenni. A Lehet Más a Politika szerint ezzel a Médiaközpont alaptörvényt sértett.
A nyár elején elkezdett „Hejj, Szombathely!” című műsorban pedig helyi közéleti szereplőkként eladva sorra adtak teret a Fidesz–KDNP akkor még be nem mutatott képviselőjelöltjeit. A műsor állandó szereplője volt Koczka Tibor, a Médiaközpont igazgatója, a Fidesz szombathelyi listavezetője. Más pártok jelöltjeinek nem biztosítottak ilyen fajta „alternatív bemutatkozási” lehetőséget.
A sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadón arról is szó volt, hogy mindezek mellett a Médiaközponton keresztül állampolgárok pénzének kijátszása is zajlik a városvezetés kampányára. A májusi közgyűlés ugyanis, az LMP tiltakozása ellenére elfogadott egy olyan javaslatot, mely szerint a Médiaközpont 25 millió forintot kapott városmarketing címszó alatt. Információink szerint ezt a pénzt költi a Kft. a megyei napilapban egy oldalas hirdetésekre, melyet a városvezetés sikerpropagandájára használ fel.
Németh Ákos elmondta azt is, hogy az eddigi szokásjoggal ellentétben idén a TV nem ad teret a körzeti képviselők vitájának, ezzel ismét a Fidesz céljait szolgálja. A TV ezúttal olyan 2 perces bemutatkozási lehetőséget ajánlott a szervezeteknek, amelyekben a jelöltek egy kamera előtt mondhatják fel programjukat, így viszont a vitahelyzettől a Fideszes jelöltek megmenekülnek. Ebbe az LMP nem megy bele, így a beszélőfejes lehetőséggel nem élünk, ebben nem veszünk részt, és felszólítjuk a többi jelölő szervezetet is, hogy ne vegyenek részt ebben!
Sárközi Zoltán mindezek mellett emlékeztetett arra, hogy a Vas megyei Választási Bizottság megállapította, hogy törvénysértő volt, hogy Koczka Tibor Fidesz–KDNP jelölt, aki egyúttal a Szombathelyi Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezetője az általa irányított sajtóban saját magát szöveggel és képpel megjelenítette, míg más jelöltnek ezt a lehetőséget nem adta meg.
A sajtótájékoztató végén az LMP-sek megkísérelték átadni a díjat, ám azt a Szombathelyi TV-nél senki nem volt hajlandó átvenni.
Szombathely, 2014. szeptember 17.
LMP Szombathelyi Csoportja















































