In Memoriam – Váradi András

0

 Váradi András életéről, haláláról szóló cikkeket olvasva – egy rég elfelejtett dal hangjai és egy nagyon régi film kockái kezdtek peregni a fejembe.

Igaz más kor, más ország, más történet – de ami közös az egyenlőtlenség elleni harc – és a nem természetes halál (nem a körülményei).

A film és a dal – a Joe Hill balladája. A 70-s években kevesekhez jutott el Woodstock híre, ahol Joan Baez énekelte ezt a dalt (1969).

varadi_andras_cimlap1

A filmet igaz bemutatták Magyarországon – de hamar tiltólistára került.

Joe Hill  svéd származású amerikai dalszerző, szocialista munkás aktivista, a Világ Ipari Munkásai (Industrial Workers of the World, IWW) tagja.

varadi_andras_cimlap2

Édesanyja halálával árvaságra jutván bátyjával elhatározták, hogy kivándorolnak. Huszonhárom évesen érkezett az Egyesült Államokba. Több szakmában dolgozott, vándormunkásként, tehervonatokon utazva bejárta a fél országot. Dalai csakhamar nagy népszerűségnek örvendtek a munkások körében, amiben fontos szerepet játszott az IWW által kiadott, széles körben terjesztett „Kis vörös daloskönyv” (Little Red Songbook). Számos hangszeren játszott, többek között gitáron, hegedűn,zongorán, harmonikán. 1910-ben, az IWW-hez való csatlakozása idején a kaliforniai San Pedróban dolgozott kikötőmunkásként. 1911-ben írta a sztrájkoló délnyugati vasutasok támogatására „Casey Jones – a sztrájktörő” (Casey Jones: Union Scab) című dalát, mely az egyik legismertebb művévé vált. 1914-ben gyilkosság koholt vádjával perbe fogták, s a széleskörű tiltakozó mozgalom ellenére kivégezték. Kívánsága szerint holttestét Chicagóba szállították, ahol elhamvasztották. A tiszteletére rendezett gyászünnepségen mintegy 30 000 munkás vett részt. Élete és munkássága generációkat inspirál mind a mai napig.

Az életéből készült film utolsó jelenete:

Egy asztal felett imbolygó csupasz izzó fényénél barátai, harcostársai – megcimzett borítékokba töltik hamvait. S a jelenetet ez a vers kíséri:

Oly könnyű végakaratom
Hisz nincs mit elosztanom.
A vándor sorsa mostoha
Guruló kövön nincs moha.
A testem, ó ha mód van rá
Hamvasszák porrá, hamuvá
Vidám szellők fújják szét,
Hol tarka, virágos a rét
Talán hervadt virágra hull,
s az feléled tőle, kivirul

Végakaratul ennyit ír,
és minden jót kíván
Joe Hill.

Forrás: saját inda csatornám

Tetszett a tartalom?