Világszínvonalon termesztették a füvet Gyirmóton

Kábítószer-ültetvényt találtak a rendőrök Gyirmóton

0

Kábítószer-ültetvényt számoltak fel a rendőrök a Győrhöz tartozó Gyirmóton, két győri férfit a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.

    Csiszér-Kovács Viktória elmondta, hogy a rendőrök a két gyanúsítottat még május 19-én, egy héttel ezelőtt fogták el. A házkutatás során 1427 tő élő és további 191 tő már szárításra levágott kannabiszt találtak.

    A 35 és az 55 éves férfi egy családi ház padlásán termesztette professzionális körülmények között a nagy mennyiségű kábítószert, amelynek feketepiaci értéke a botanikus szakértő elsődleges véleménye szerint több mint 210 millió forint.

    A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottakkal szemben kábítószer-birtoklás bűntett miatt indult eljárás, az a nyomozás során fog kiderülni, hogy a termesztés mellett árusították-e a kábítószert, annak fényében változhat a bűncselekmény minősítése is.

    A két férfival szemben a további eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja le.

    Az MTI úgy tudja, hogy mindkét gyanúsított büntetett előéletű. / MTI

Tetszett a tartalom?