Elsõ osztályos diák ásít a budapesti Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskolában 2014. szeptember 1-jén. Megkezdõdött a tanítás az iskolákban, az összes évfolyamon mintegy 1 millió 267 ezer diák kezdte meg tanulmányait az új tanévben. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a Facebookon február 29-re meghirdetett “Nem leszek suliban” kezdeményezés – mondta Puskás Krisztina ötletgazda szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A Facebookon szerveződő eseményen keresztül arra kérik a szülőket, február 29-én ne engedjék a gyerekeiket iskolába. Az esemény oldalán úgy fogalmaztak a mozgalom szervezői, hogy ezt “első figyelmeztetésnek” szánják. Azt írták, “fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy Mi, szülők szeretnénk-e a változást”.

Puskás Krisztina kiemelte, jelenleg 24 ezer követője van az eseménynek Facebookon, amit azért indított, mert úgy véli, a jelenlegi oktatási rendszer árt a gyerekeknek, ezért fel kell lépni ellene.

Hozzátette, a kezdeményezés célja azonos a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztal alternatívájaként a múlt héten létrejött civil közoktatási platform céljaival, jót akarnak a gyerekeknek, ezt pedig az oktatási rendszer megváltoztatásával lehet elérni; egyeztettek érdekvédőkkel és készítettek jogi anyagokat, hogy ha valakit hátrányos megkülönböztetés ér a hiányzás miatt, akkor tudjanak segíteni.

Ercsei Krisztina, a civil közoktatási platform szóvivője kérdésre válaszolva kifejtette, fontosnak tartják a tárgyalást a mindenkori kormánnyal, de – véleménye szerint – a kormány az összes csatornát elvágta, ahol értesülhetne az igényekről. / MTI/ Fotó: MTI-illusztráció

Tetszett a tartalom?