Március 24-én péntek délután Szombathely lakóit is felkeresték a Momentum Mozgalom alapítói, aktivitási, hogy „jobban megismerjék egymást”! A kerekasztal jellegű, kiscsoportos információcserére a Bellagio nevű vendéglátó egységben került sor. Ám nem a hagyományos módon. A beszédet, programokat váró közönség meglepve tapasztalták, hogy kis csoportok alakulására kérik fel őket, ahol elmondhatják véleményüket, gondolataikat, helyi és napi problémákat, vagyis beszélhetnek gondjaikról, életükről, magukról.

Az eszmecserét – mindegyik csoportnál – a párt „vitavezető”munkatársa kezdte. Így Gyuris Dóra is elmondta, hogy értékeik között van, az ideológiamentes, jobb és bal megosztás megszüntetése, az emberek értékelése- munkájuk szerint, a társadalomban elért sikere a helyi gondokat, problémák orvosolása mellett. Azután – a témák felvetése alapján – a csoporttagok kaptak szó. A témák között szerepelt, a ország helyzete, az oktatás, a munka, a nyelvtudás, a sport (NOlimpia), a vállalkozás, a család, a munkahelyi gondok – 2-3-4 műszak!, a közlekedés, a középkorú és a nyugdíjas korosztály élete egyebek közt.

A szomszédos csoportban ezalatt Potyondi Edina, a párt elnökségének alapító tagja, éppen az országjárásról beszélt. Elmondta, hogy el fognak menni minden megyébe (most a program félénél tartanak) bemutatni a Momentumot. Továbbá információkat gyűjtenek a helyi ügyekről, hogy hol, milyen – és abból mennyi rendszeres – probléma van, létezik.
Egy másik csoportnál „szomszédolva”, Soproni Tamás, a párt elnöke ismételte meg az kezdéskor elhangzott mondatokat. Kiemelte, hogy rendszerszintű változást akarnak. Továbbá nem csak az országgyűléstől kell várni a megoldást, hanem helyben is ki kell alakítani a cselekvés köreit. Szolidaritásra ezért is szükség van, hiszen ők (is) úgy látják, hogy jelenleg a kormány csak a felső tízezerrel szolidáris! Ebben pedig nagy szerepet kaphat a társadalmi munka, a családok és az egyének ténykedése, hiszen a politikusok csak megosztják az embereket!

Továbbmenve az oktatás gondjairól, problémáiról, diákszempontú nézetekkel, elvekkel fűszerezve folyt a pergő párbeszéd, az építő szándékú vita.
A szemközti csoport ezalatt a vállalkozásról, az egészségügyről meséltek a résztvevők saját – pozitív és negatív- tapasztalatokat, élethelyzeteket, eseményeket.
Visszatérve a pártelnök asztalához, épp arról beszélt – és hallgatott meg véleményeket – hogy senkit se kirekesztő, sikeres nemzetképet szeretnének látni Magyarországról, amely az sikeres – még Közép-Európában is!

A késő estébe nyúló beszélgetés, végül azzal zárult, hogy akik a mozgalom tagjai akarnak lenni, azokkal felveszik a kapcsolatot, munkájukat segíteni fogják. Szívesen látják maguk között továbbá az érdeklődőket, és az önkéntes, tenni akarókat is!






















































