A mai fiatalok mentális egészségét egyre nagyobb nyomás terheli. A digitális zaj, az állandó online jelenlét, a teljesítménykényszer és az elszigeteltség miatt egyre többeket érint szorongás, depresszió vagy kiégés, miközben a segítség sokak számára nehezen elérhető. Erre a kihívásra ad választ a Sziget által életre hívott SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj. A kezdeményezés célja, hogy támogassa a fiatalok lelki egészségéért dolgozó szakembereket és szervezeteket, és láthatóvá tegye azokat, akik valódi segítséget és kapaszkodót nyújtanak. A SZuper SZociety-díj a hiteles és innovatív kezdeményezéseket, szakembereket és közösségi szereplőket állítja reflektorfénybe, ráadásul a díjazásban maguk a fiatalok is fontos szerepet kapnak. A díj mögött álló SZociety Mozgalom egész évben dolgozik a segítők támogatásán is. Az „élmény-tőke” körforgás keretében a gazdasági és kulturális élet szereplői saját lehetőségeikkel járulnak hozzá a mentálhigiénés szakemberek feltöltődéséhez és munkájához. A kezdeményezés külön figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra, és azon dolgozik, hogy a lelki egészség támogatása ne magányos küzdelem, hanem közös társadalmi ügy legyen.
Öt kategóriában adták át a SZuper SZociety-díjakat.
A Bázis Díjat a Kompánia Alapítvány nyerte el „Biztonságot adó kapcsolatok – Minden gyermeknek szüksége van valakire, aki hisz benne” című pályázati projektjével. A díj olyan kezdeményezést ismer el, amely a biztonságot adó kapcsolatok és a támogató közösségi környezet fontosságára hívja fel a figyelmet. A Kompánia Alapítvány közel 29 éve dolgozik a dél-pesti régió hátrányos helyzetű gyerekeiért, fiataljaiért. Olyan komplex támogatási modellt működtet a Kompánia Tanodában és a Kompánia Alterben, amely a gyermekek és fiatalok mentális jóllétét az esélyteremtés alapfeltételének tekinti. Szakmai tapasztalatuk, hogy az iskolai lemorzsolódás veszélye, a szerhasználat vagy a társadalmi kirekesztődés nem kezelhetők kizárólag oktatási vagy prevenciós eszközökkel.
A Horizont Díjat a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány kapta „Kék Vonal országos Lelkisegély-szolgáltatás gyerekeknek és fiataloknak” című pályázati projektjéért. A díj a fiatalok számára elérhető, közvetlen segítség és a krízishelyzetekben biztosított támogatás jelentőségét ismeri el. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány több mint 30 éve biztosít éjjel-nappal elérhető, ingyenes és anonim lelkisegély-szolgálatot gyerekeknek és 24 év alatti fiataloknak. Elhivatott önkéntes bázisukkal működtetett, hiánypótló védőhálójuk célja, hogy a mentális nehézségekkel, bántalmazással küzdő fiatalok ne maradjanak egyedül a problémáikkal, és rendszerszintű változást érjenek el a fiatalok mentális egészség-támogatásának területén.
Az Év Szakembere Díjat Balog Edina Anna vehette át a fiatalok mentális egészségéért végzett szakmai munkájának elismeréseként. Edina 23 éve vezeti a Kamasztér Alapítványt. Munkáját a mai napig társadalmi munkában végzi, elkötelezetten dolgozva a fiatalok mentális jólétének megőrzéséért. A Covid-járvány idején ő álmodta meg és hozta létre a ChatHelp mentálhigiénés segélyprogramot, amely a Z generáció számára nyújt azonnal elérhető lelki támogatást, illetve krízisprevenciót. A szolgáltatás mögött egy 30 fős önkéntes pszichológus közösség áll, amely évente közel 2000 fiatalt ér el teljes anonimitás és adatbiztonság mellett, valódi segítséget nyújtva a nehéz élethelyzetekben lévő fiataloknak is.
Az Év Nagykövete díjat Lil Frakk kapta. Az elismerés azoknak a közéleti szereplőknek szól, akik saját elérésükkel és hitelességükkel képesek fontos társadalmi ügyeket közelebb hozni a fiatalokhoz. Lil Frakk zenészként, műsorvezetőként és tartalomkészítőként hitelesen szólítja meg a fiatal generációt. Megszólalásaiban és dalszövegeiben rendszeresen foglalkozik az önelfogadással, az érzelmek megélésével és a mentális egészség fontosságával, miközben saját tapasztalatait is nyíltan vállalja. Humorral, öniróniával és őszinteséggel mutat példát arra, hogy az érzékenység nem gyengeség, hanem erő, és hogy az önazonosság, az érzelmek felvállalása és az egymásra figyelés fontos értékek.
Az Életműdíjat Illésné Áncsán Aranka kapta a fiatalokért végzett, hosszú éveken át tartó elkötelezett munkájának elismeréseként. Arankát az egész ország “Anyácskaként” ismerte meg, mint Oláh Ibolya énekesnő gyermekotthoni nevelőjét, aki évtizedek óta a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő, állami gondoskodásban élő fiatalok mentális és lelki jóllétéért dolgozik. Pályafutását a tiszadobi gyermekotthon vezetőjeként alapozta meg, ahol bebizonyította, hogy a családtalan gyermekek számára a valódi figyelem, a feltétel nélküli szeretet és a biztonságos kötődés jelenti a mentális túlélést és a felemelkedést. Jelenleg a Tűzcsiholó Egyesület elnökeként és szakmai vezetőjeként tevékenykedik, ahol az otthonokból kikerülő, traumatizált fiatal felnőttek utógondozását, tehetséggondozását és társadalmi integrációját segíti.













































