Több mint nyolcezren vettek részt a Balaton-átúszáson

0
Balatonboglár, 2017. július 9. A nõi gyõztes Juhász Janka junior Európa-bajnok úszó (b), jobbra a férfi gyõztes, Kutasi Máté úszó a 35. Balaton-átúszás balatonboglári céljában 2017. július 9-én. A versenyzõk 5,2 kilométeres távot teljesítenek Révfülöp és Balatonboglár között. MTI Fotó: Varga György

8277-en vettek részt a Révfülöp és Balatonboglár között vasárnap rendezett 35. Lidl Balaton-átúszáson.

A főszervező Budapest Sportirodának (BSI) az MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a profi úszók már 7.15 órakor nekivághattak a távnak a part mentén 27 fokos, az 5,2 kilométeres táv felénél, a tó közepén pedig 25 fokos vízben.

A távot elsőként Juhász Janka, a nyíltvízi úszóválogatott tagja teljesítette 1 óra 4 perc 26 másodperces idővel.

Idén délután fél egyig lehetett vízbe szállni, a legidősebb úszó a 82 éves Bucsányi Elemér volt, és ott volt a mezőnyben Mányoki Attila óceánúszó is.

Az idei Balaton-átúszást az első, egyhetes halasztás után szombaton rendezték volna, de a kedvezőtlen időjárás miatt a rendezők vasárnapra tették át az eseményt. Vasárnap 11 óráig felhős volt az idő, de később kitisztult az ég a Balaton felett.

Tetszett a tartalom?

Bejelentkezés

Vagy felhasználónévvel:

Elfelejtette jelszavát?

Elfelejtette jelszavát?

Adja meg fiókjának adatait, és mi elküldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Úgy tűnik, hogy a jelszó-visszaállítási linkje érvénytelen vagy lejárt.

Bejelentkezés

Adatvédelmi irányelvek

Hozzáadás a gyűjteményhez

Nincs gyűjtés

Itt megtalálja az összes korábban létrehozott gyűjteményt.