383 nevező, 84 továbbjutó, 10 helyszín, 6+1 nap. Ezek a jelentkezési időszakot követő fő számai a Budapest Play Utcazene Fesztivál és Versenynek, amelynek verseny és fesztivál időszaka július 30-án indul.
Még az együttműködő feleket is meglepte, hogy július 17-ig kiemelkedően nagy számú, összesen 383 zenész, formáció adta le jelentkezését az idén első alkalommal fővárosi szinten megszervezett utcazene fesztiválra és versenyre. A legnagyobb számban énekes-dalszövegírók jelentkeztek. A jelentkezők túlnyomó többsége magas művészi színvonalat képvisel, ami megnehezítette a szakmai zsűri dolgát a verseny résztvevőinek kiválasztásában.
Az eredetileg 50-60 zenészt választottak volna, akik számára 10 budapesti helyszínen biztosítanak fellépési lehetőséget, a komoly érdeklődés nyomán azonban 84 zenész mutatkozhat be és mérettetheti meg magát a budapesti utcákon.
„A 84 továbbjutó esetében az volt a célunk, hogy minél több zenei stílus képviselhesse magát. Nagyon nehéz volt döntést hoznunk, de minden esetben a szakmaiságot vettük alapul. A verseny és fesztivál stiláris sokszínűségének fenntartása mellett a végső szót a feltöltött videók minősége mondta ki, a hasonló kvalitású előadók esetében.” – emelte ki Sebestény Áron, Artisjus-díjas zeneszerző, az esemény egyik szervezője.
Számos ismert és régóta aktív zenész is jelentkezett versenyre, közülük volt, aki bekerült a programba, és volt, aki ezúttal nem. Mindenesetre a jelentkezők magas száma megteremti a hosszú távú együttműködés és tehetséggondozás lehetőségét, és a szervezők ígérete szerint kapcsolatban is maradnak minden pályázóval.
A verseny népszerűségét az is jelzi, hogy az indulás óta újabb nyeremény felajánlások érkeztek. Így a Sziget fellépés, a Budapest Park lehetőség és a tárgynyeremények mellett, megjelenik ma már az Artisjus mentorációs támogatása, valamint a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. felajánlása is.
A 84 továbbjutó megvan, a menetrend kész, július 30-án indul a tényleges verseny és fesztivál. A budapesti helyszínekről, időbeli beosztásokról minden információ megtalálható a budapestplay.hu oldalon.

















































