November 25-én Szombathelyre látogatott Prof. Dr. Bagdy Emőke. Hogyan találjuk meg belső békénket és biztonságunkat? Miként segíthet az optimizmus? Hogyan váljon a lelkünk golyóállóvá? Hogyan teremtsünk nagyobb belső szabadságot? – Ezekre a kérdésekre válaszolt a vasi megyeszékhelyen a neves pszichológus professzor.

A 99 százalékban hölgyek részvételével zajlott eseményen most testközelből láthattuk, hogy miként árad az energia és az életöröm az előadónőből, mely könnyen ragadott át aztán az este folyamán a közönségre is.

Először saját magadon segíts, utána tudsz másokon!

A pszichológus szerin szerint változni kellene az embereknek a mai, felgyorsult világban. A stressz szavai szerint azoknál van jelen, aki fontos. Kiemelte Prof. Dr. Bagdy Emőke, hogy nem szabad hagyni, hogy a stressz megbetegítsen, minden helyzetben jól kell érezni magunkat a bőrünkben. Igaz a mondás, miszerint ami nem öl meg, az megerősít – mondta.

bagdye1

Az optimizmus, vagy magyarosan a derűlátás a lelki izomzatunkat erősíti, mely erősítésére ugyanolyan szükség van, mint a valódi izmaink erősítésére. Mint mondta, meg kell szüntetni a lelki környezetszennyezést. Vagyis, le kell tenni a lelki terheket, le kell adni a feszültséget, és érzékelni fogjuk a test és a lélek összhangját.

A professzor szerint be kell állítani magunkat reggelente arra az állapotra, hogy ma valami jó fog történni velünk. Hangsúlyozta a kacagás szerepét, az összemosolygást, az összenevetést – melyek hatására boldogsághormon termelődik. Viccelődjünk, magunkat is nevessük ki, ezáltal adjuk le a feszültséget – tette hozzá.

bagdye2

Bagdy Emőke kiemelte a segítést is: látjuk a jócselekedeteket, ezáltal mi is jobban érezzük magunkat.

Végül a következő tanácsokkal látta el a neves pszichológus professzor a szombathelyi közönséget: meg kell ismerni a másikat, mindenkiben van spiritualitás, a világ egy oszthatatlan egység – melyben neked is helyed van, mindenkinek van a világban küldetése: az élet továbbvitele, szolgálni kell az életet, másokon segíteni kell – mert kölcsönösen egymásra vagyunk utalva, és végül: legyünk érzékenyek az emberi szenvedés iránt.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?