A Baranya megyei Szigetváron megszületett az első, nyíltan felvállalt szélsőjobboldali pártközi együttműködés az önkormányzati választásra. A KDNP – hátat fordítva eddigi eltartójának, a Fidesznek – a Jobbikkal közösen támogat egy jelöltet. A Demokratikus Koalíciót nem lepte meg az új frigy, hiszen összenő, ami összetartozik. de azért néhány kérdés megfogalmazódik bennünk. Orbán Viktor és Semjén Zsolt mit szól a frissen bimbózó politikai románchoz? Ez már annak része, hogy nyíltan is vállalják a Jobbikkal való szövetséget, amelyet eddig leplezni próbáltak. Ami látszik, egyfajta új szereposztás? Netán a KDNP kezd nyitni a bukás felé haladó Fidesz helyett a Jobbik felé?
A DK emlékeztet, hogy az önkormányzati választás arra kínál esélyt, hogy a demokratikus pártok létrehozzák az ellenállás szigeteit. Ehhez a Fidesz-KDNP-Jobbik hármasnak a lehető legtöbb helyen távoznia kell a hatalomból. Elég volt a törtető ostobaságból, a kirekesztő nézetekből, a mindent átszövő korrupt világból.
Jellemző amúgy a KDNP-Jobbik szereposztására, hogy a kimutathatatlan támogatottságú “kereszténydemokrata” formáció ezúttal sem meri magát önállóan megmérettetni. Ezúttal is kell a mankó. Ha épp nem Orbán, akkor Vona is megfelel.
Gréczy Zsolt
szóvivő
Demokratikus Koalíció