Falus: olimpia helyett a fővárosra kellene fordítani a forrásokat

0

    Budapest, 2014. szeptember 12., péntek (MTI) – Falus Ferenc, a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint az olimpia megrendezésére szolgáló forrásokból kényelmesen rendbe lehetne hozni Budapest infrastruktúráját.

    A budapesti, V. kerületi Olimpia parknál lévő olimpiai ötkarikánál tartott pénteki sajtótájékoztatóján az ellenzéki jelölt azt kérte, Tarlós István főpolgármester álljon ki azon véleménye mellett, hogy a főváros nem áll készen az olimpia megrendezésére.

   Ha mégis úgy döntenének, hogy az olimpiát meg akarják rendezni, akkor hozzák nyilvánosságra az ezt megalapozó tanulmányokat – kérte a jelölt. Hozzátette: azt is hozzák nyilvánosságra, hogy ehhez mennyi pénz kell, honnan lesz rá pénz, és hogy ha lesz, akkor mi nem valósul meg emiatt.

    Falus Ferenc szerint meg kellene kérdezni a négymillió magyar nélkülözőt: újabb stadionokat akarnak, vagy szeretnék ezt a telet melegben és nem éhezve tölteni.

    Úgy fogalmazott: “olyan várost kívánok magunknak, amely infrastruktúrájában fel van készülve egy olimpia megrendezésére, ahol biztonság és jólét van”. Hozzátette, ez a város azonban nem ilyen, a mindennapi működése is akadozik.

    Falus Ferenc azt mondta, a rendelkezésre álló forrásokat arra kell fordítani, hogy a város polgárai számára élhetőbbé, tisztábbá, boldogabbá, rendezettebbé tegyék Budapestet, utána lehet álmodni.

    Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke csütörtökön jelentette be: a MOB teljes mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a 2024-es nyári olimpia megrendezésére. Tarlós István pénteken úgy nyilatkozott, nem életszerű most felvetni a 2024-es olimpia budapesti rendezését.

Tetszett a tartalom?