Szombathely, 2014. október 14., kedd (MTI) – Hatalmas felelősséggel járó feladatnak, ugyanakkor politikai szempontból veszélyes helyzetnek nevezte Balassa Péter, a Jobbik a szombathelyi közgyűlésbe listán bejutott képviselője azt, hogy egy civil egyesület, a Pro Savaria képviselőjével együtt a mérleg nyelvének tekinthetők a testületben.
Keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, akár az egyik, akár a másik oldal javaslatát támogatják majd, mindenképp politikai támadásokra számíthatnak. A Jobbik a következő években azt tartja feladatának, hogy kontrolláljon, és ha kell, megfékezze az esetleges háttéralkukat.
Magyarország és Szombathely a politikai kompromisszumoknak, a “politikai mutyiknak” köszönheti azt, hogy ide jutott, ezért a Jobbik képviselőjeként minden egyes döntéshozatalnál kizárólag azt hajlandó támogatni, ami szerintük a szombathelyiek érdekét szolgálja – hangoztatta.
Kijelentette: a választók úgy döntöttek, hogy gyökeres változást szeretnének Szombathelyen, ehhez pedig véleménye szerint a politikának megtisztulási folyamaton kell keresztülmennie.
Balassa Péter a sajtótájékoztatón elmondta: eddig semmiféle egyeztetésen nem vett részt, sem a Fidesszel, sem az MSZP-vel sem a Pro Savaria képviselőjével nem tárgyalt, és a jövőben is csak nyílt egyeztetésekben venne részt.
Szombathelyen a közgyűlésben kilenc-kilenc képviselője van a Fidesz-KDNP-nek, és az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt baloldali összefogásnak, egy-egy a Jobbiknak és a Pro Savaria Egyesületnek. A közgyűlés munkáját a Fidesz-KDNP jelöltjeként újraválasztott Puskás Tivadar irányítja.