Budapest, 2014. október 31., péntek (MTI) – Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője lesz felelős az internettel kapcsolatos jövő évi nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken.
Kocsis Máté a Facebook-oldalán közzétett tájékoztatásában megismételte Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli bejelentését, amely szerint “látva azt, hogy a távközlési adó tervezett technikai kiterjesztéséről teljes félreértés alakult ki, és az emberek megkérdőjelezik a javaslat ésszerűségét, ez az adó ebben a formában nem vezethető be”.
A Fidesz kommunikációs igazgatója közölte: szeretnék a lehető legtöbb fórumon meghallgatni az emberek véleményét, ezért 2015 elején “nemzeti konzultációt fogunk lefolytatni az internetről”, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről. Emellett szakmai egyeztetéseket kezdeményeznek a szolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel. Ezek előkészítéséért, a nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések, viták lebonyolításáért Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő lesz felelős – tudatta.

Internetadó – Az NGM kezdeményezte az internetadó visszavonását
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kezdeményezte a távközlési adóról szóló törvény kiterjesztéséről szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél – közölte a tárca pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken reggel a Kossuth Rádióban jelentette be, hogy a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot.
Az NGM közleményében kiemeli: “a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot”.
“A jogszabálytervezetről szóló vita félrecsúszott, ezért visszavontuk a javaslatot” – áll a közleményben. A közlemény szerint a kormány január közepén nemzeti konzultációt indít az internetről.
A kormány célja, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet. “Több százmilliárd forintot fogunk fejlesztésekre fordítani azért, hogy Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozzon” – írja az NGM.
Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában úgy fogalmazott: azért nem vezethető be az új adótípus ebben a formában, mert “a vita félrecsúszott”, “nincs meg a közös alap”, hiszen az emberek internetadót látnak, miközben a kormány egy technikai módosítással a távközlési adót akarta kiterjeszteni.
Internetadó – Deutsch Tamás a nemzeti konzultáció összeállításáról is párbeszédet kezdeményez
Az internettel kapcsolatban tervezett nemzeti konzultációnál már a kérdések összeállításáról is széles körű és alapos párbeszédet akar Deutsch Tamás. A nemzeti konzultáció tartalmi kérdéseiért és az egyeztetések lebonyolításáért felelős fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő erről péntek este a Duna tv-csatorna Közbeszéd című műsorában beszélt.
Kifejtette: internetszolgáltatók, nagy multicégek, közepes- és kisvállalatok, internetfelhasználók, szakmai és társadalmi szervezetek, valamint a közélet politikán kívüli szereplői bevonásával szeretné megvitatni, milyen kérdésekben kérjék ki a magyar állampolgárok véleményét. Itt van a lehetőség, hogy az internet szabadságának erősítése érdekében értelmes párbeszédet folytassanak – hangoztatta a politikus, hozzátéve: személye a garancia arra, hogy ez sokmillió ember elégedettségével találkozó konzultáció lesz.
Deutsch Tamás szerint az, hogy a közvélemény által internetadónak nevezett javaslatot a kormány most visszavonja, “nagyon jó” és “bölcs” döntés. Az történt, hogy “egy kellő alázattal bíró politikai közösség – annak rendje és módja szerint – meghallgatta az emberek véleményét” – fűzte hozzá.
Az EP-képviselő szerint ez nem gyengeség, nem visszavonulás, hanem “az erő és a rátermettség” jele. Megjegyezte: szerinte nem volt jó a kormány javaslata.
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban jelentette be: a távközlési adó kiterjesztése ebben a formában nem vezethető be, így módosítani kell a parlament előtt fekvő adótörvény-javaslatot. Közölte egyúttal, hogy január közepén nemzeti konzultációt kell indítani az internetről, benne az internet szabályozásáról és a pénzügyi kérdésekről, mert “választ kell kapnunk arra a kérdésre, hogy az interneten keletkező hatalmas extra profit hova lesz, és nem lehetne-e annak egy részét itt tartani Magyarországon, és bevonni a költségvetésbe”. A konzultáció várhatóan 2015 első negyedévének, félévének végéig tart.




















































