Öt héten keresztül 23 különböző programmal, kiállításokkal, koncertekkel, színházi és bábszínházi produkcióval, Márton napi országos nagyvásárral, előadásokkal és konferenciával emlékeznek Szent Mártonra Szombathelyen – jelentették be programismertető sajtótájékoztatójukon a szervezők kedden a vasi megyeszékhelyen.

    Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere emlékeztetett: Európa legismertebb védőszentje 316-ban Savariában, mai nevén Szombathelyen született, a város pedig már most megkezdte a felkészülést születése 1700. évfordulójának méltó megünneplésére.

    Szavai szerint Szent Márton kultuszának, szellemiségének ápolása a kétezer éve folyamatosan lakott városban évszázadokra nyúlik vissza, 791-ben már Nagy Károly is Szent Márton tisztelete miatt járt a városban, 1777-ben Mária Terézia megalapította a Szombathelyi Egyházmegyét, amelyet annak első püspöke, Szily János Szent Márton oltalmába ajánlott.

Simone_Martini_028

    Puskás Tivadar hozzáfűzte: az első világháború előtt, 1913-ban hozták Szombathelyre Szent Márton ereklyéjét jelenlegi formájában, és 1994 óta ünneplik minden év novemberében Márton nap környékén a város híres szülöttjét.

    Szommer Ildikó, a programsorozat főszervezője a sajtótájékoztatón arról szólt, hogy Szombathelyen a Gyermekek Házában már meg is kezdődtek az óvodások és általános iskolások számára szervezett Márton-napi kézműves foglalkozások, november 5-én Szent Márton vándorútján címmel szerveznek számukra helytörténeti felfedező játékot.

    November 7-én Szombathely főterén nyílik szabadtéri kiállítás Az irgalmasság katonája címmel, pénteken és szombaton ugyancsak a főtéren kezdődik a Márton-napi kirakó játék, amely a szent alakjához kötődő néphagyományokat eleveníti fel.

    November 8-án és 9-én tartják a Vasi Skanzenben a Szent Márton napi országos nagyvásárt.

    November 9-én vasárnap 9 órától a Szent Márton templomban Veres András megyéspüspök celebrál szentmisét, amely után körmenet veszi kezdetét az ereklyével.

    Ugyanezen a napon a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban a Szombathelyen élő horvát és német nemzetiségek tagjai emlékeznek Szent Mártonra, november 10-én pedig a 30Y jelzésű kultúrbusz azt mutatja be, hogy a helyi fotósok hogyan látják a város Szent Márton emlékeit.

    November 11-én, Márton napján a Savaria Múzeumban nyílik kiállítás, és ezt követően tudományos konferencia veszi kezdetét, este pedig a Szent Márton templomban Vadász Attila orgonakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

    A programok sora egészen november végéig folytatódik, sőt december első hetére is átnyúlik. A kínálatban találhatunk régészeti előadást, városnéző sétát, bábszínházat, amely Szent Márton köpenyének híres legendájával ismerteti meg a kicsiket, de sor kerül a Szent Mártonról elnevezett kórusok találkozójára is.

    December 8-án és 9-én a szombathelyi Weöres Sándor Színház szervez egy interaktív színházi sorozatot a középiskolások számára.

(MTI)

Tetszett a tartalom?