Malajziai Nagydíj – Vettel megszakította a Mercedes sorozatát

0
hirdetés

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istálló győzelmi sorozata.

     A 27 éves Vettel pályafutása 141. versenyén a 40. sikerét aratta, s ezzel egyértelművé tette, hogy a címvédő Mercedes első számú kihívója az idén a Ferrari lesz.

      Vettel mögött a vb-címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett a második, csapattársa, a német Nico Rosberg pedig a harmadik helyen.

      Vettel 2013 novembere után nyert ismét F1-es GP-t, a Ferrari pedig 2013 májusa után ünnepelhetett újra futamgyőzelmet.

      A rajtnál Hamilton tisztán megőrizte az első helyet, közben Rosberg és Vettel csatázott a második helyért, s az első kanyarban utóbbi fordult előnyösebb helyzetben. Az első kör végén így sorrendben Hamilton, Vettel és Rosberg száguldott a dobogós helyeken. A negyedik körben a svéd Marcus Ericsson (Sauber) a célegyenes végén megpördült és a bukótérben ragadt, ezért a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, amely csupán három kör erejéig volt a pályán. A Safety Car megjelenésével a mezőny egy része – Hamilton és Rosberg is – a boxba hajtott kerékcserére, miközben a többiek, köztük Vettel is, a pályán maradtak.

Hirdetés
Fotó: Wikipédia
Fotó: Wikipédia

      A 11. körre Hamilton visszaverekedte magát a második helyre, s ekkor 10 másodperc volt a hátránya az élen autózó Vettellel szemben. Három körrel később Rosberg feljött harmadiknak, közben Vettel és Hamilton között 9.7 másodpercre csökkent a különbség. A Ferrari német versenyzője a 18. körben állt ki kerékcserére, s a harmadik pozícióban tért vissza a pályára.

      Vettel a friss gumikkal nagyon gyors volt, a 22. körben megelőzte Rosberget és üldözőbe vette az élen haladó Hamiltont, akit két körrel később utol is ért, s lehagyott, igaz, a brit világbajnok éppen akkor hajtott ki a boxba kerékcserére. A 27. körben Rosberg is a boxban járt, közben Vettel 22 másodperccel vezetett Hamilton előtt.

      A német Ferraris előnye aztán lassan csökkenni kezdett, közben a Mercedes rádión közölte Hamiltonnal, hogy nyerhet, de ehhez a pályán kell megelőznie Vettelt, ahogyan Rosbergnek is ahhoz, hogy második legyen.

      Vettel 19 körrel a leintés előtt tudta le utolsó kerékcseréjét, s Hamilton és Rosberg közé, másodiknak tért vissza a pályára. A Mercedes brit címvédője azonnal a boxba ment, hogy a futam során utoljára friss abroncsokat kapjon, majd harmadikként folytatta a versenyt. Rosberg szintén a boxban járt, ezzel utat adott Hamiltonnak, hogy üldözőbe vehesse az élen haladó Ferrarit.

      Vettel a több mint 10 másodperces előnye birtokában magabiztosan vezetett, közben Hamilton a rádión vitázott csapatával, jelezve, hogy nem a megfelelő gumikat tették fel az autójára az utolsó kiállásánál, s nem érti, pontosan mi a taktikai elképzelés.

      Vettel aztán a hajrában nyugodtan gazdálkodhatott az előnyével, s biztosan nyerte a futamot Hamilton és Rosberg előtt, a finn Kimi Räikkönen pedig negyediknek ért célba a másik Ferrarival. A 17 éves holland Max Verstappen (Toro Rosso) hetedikként zárt, ezzel a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzője lett.

      A világbajnoki idény két hét múlva Kínában folytatódik. / MTI

A vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása (a formula1.com alapján):

Malajziai Nagydíj, végeredmény (a pontszerzők):
———————————————–
[quote_box_center] 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:41:05.793 óra (56 kör, 310,408 km)
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 8.569 másodperc hátrány
3. Nico Rosberg (német, Mercedes) 12.310 mp h.
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 53.822 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:10.409 perc h.
6. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:13.586 p h.
7. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1:39.085 p h.
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
9. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1 kör h.
10. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1 kör h.[/quote_box_center] leggyorsabb kör:  Rosberg, 1:42.062 perc pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 2 futam után (még 17 van hátra):
———————————————————-
pilóták:
[quote_box_center]1. Hamilton 43 pont
2. Vettel 40
3. Rosberg 33
4. Massa 20
5. Räikkönen 12
6. Felipe Nasr (brazil,Sauber) 10
7. Bottas 10
8. Ricciardo 9
9. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6
10. Verstappen 6
11. Sainz Jr. 6
12. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 4
13. Kvjat 2
14. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1[/quote_box_center]

csapatok:
[quote_box_center]1. Mercedes 76 pont
2. Ferrari 52
3. Williams 30
4. Sauber 14
5. Toro Rosso 12
6. Red Bull 11
7. Force India 7[/quote_box_center]