Az Együtt szerint Fideszhez köthető állami szereplők pilótajátékot játszottak közpénzzel, az ügyfelek megtévesztése érdekében. Az Együtt az érintettek azonnali távozását követeli.

A brókerbotrány ügyében napról-napra bizarabb fordulatok látnak napvilágot. Ahogyan azt pénteken a 444.hu megírta, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára, Szele Andrea 2009 és 2013 között a Hungária Értékpapír back office vezetője volt, ahol a Földművelésügyi Minisztérium alá tartozó, Állami Tartalékgazdálkodási Nonprofit cég 410 millió forintja veszett oda. A portál ugyanezen a napon számolt be arról, hogy a svájci frank bedőlésének másnapján, január 16-án, a győri önkormányzat, feltehetően a polgármester döntése alapján, 1 milliárd forintot helyezett el a Quaestornál.

Az Együtt álláspontja szerint mindkét esetből világosan látszik, hogy állami segédlettel, jelentős összegű közpénzt lapátoltak a Quaestor és a Hungária Befektetési Zrt-be. Mindkét esetben a Fideszes holdudvar egyes szereplői, állami pénzből biztosítottak szabadfelhasználású forrást pilótajátékuk finanszírozására, az ügyfelek megtévesztése érdekében.

Az Együtt tűrhetetlennek tartja, hogy a maffiafilmek karaktereit idéző, Fideszhez köthető állami szereplők továbbra is következmények nélkül, rezzenéstelen arccal hárítják a felelősséget magukról.

Az Együtt követeli, hogy az érintett állami szereplők azonnali hatállyal távozzanak posztjukról, és vállaljanak felelősséget tetteikért!

 

Budapest, 2015. április 4.

 

Együtt

Tetszett a tartalom?