Akár így is kinézhet. Forrás: http://www.trend.az/azerbaijan/society/2385063.html?hc_location=ufi

A tervek szerint jövő év végén állhatnak forgalomba az első felújított kocsik a 3-as metró vonalán – jelentette ki a BKV elnök-vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

    A prototípus ősszel készül el, és amennyiben sikeres vizsgát tesz, megkezdődhet a felújítás; ennek befejezése után 25 évig működnek majd a rekonstrukción átesett szerelvények – közölte Bolla Tibor.

    A cégvezető elmondta: a 37 kocsi, kívül-belül megújul. Kicserélik az ablakokat, az üléseket, modern szellőzést szerelnek be, és csendesebb lesz a hajtás is. A többi között a fékezés energiáját visszanyerő rendszert építenek be – tette hozzá.

Akár így is kinézhet. Forrás: http://www.trend.az/azerbaijan/society/2385063.html?hc_location=ufi
Akár így is kinézhet. Forrás: http://www.trend.az/azerbaijan/society/2385063.html?hc_location=ufi

    Arról is szólt: egyelőre nem írták alá a szerződést a tendernyertes orosz gyártóval, mert a másik pályázó megtámadta a közbeszerzést.

    Ebben a helyzetben moratórium lépett életbe a kontraktus megkötésére; ez addig áll fenn, amíg a közbeszerzési hatóság a panasz nyomán lefolytatja a szükséges eljárást, illetve felmentést ad a moratórium alól – mondta Bolla Tibor. / MTI

Tetszett a tartalom?