Szeged, 2015. június 23. A Tisza árterében a rendõrök elõl elbújó határsértõk Szeged közelében 2015. június 23-án. Az elmúlt napokban tömegével próbálnak az ország belsejébe eljutni a határsértõk a vajdasági Martonos felõl a Tisza aljnövényzettel sûrûn benõtt árterén keresztül. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Akár 250-300 ezer migráns is érkezhetne Magyarországra az év végéig, ezért van szükség a déli biztonsági határzárra – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatornán kedden.

    Kovács Zoltán emlékeztetett: a hét végéig több mint 95 ezren lépték át illegálisan a magyar határt. Szavai szerint ezt az “áradatot” kezelni kell, ebben lehet hatékony segítség a szerb-magyar határon létesülő ideiglenes műszaki határzár.

    A kormányszóvivőt azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy az MSZP szerint a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció megbukott, mert a választópolgároknak csak mintegy 12-13 százaléka küldte vissza a kérdőívet.

    Kovács Zoltán azt mondta: ez még mindig “5-6 százalékkal több”, mint a szocialista párt jelenlegi támogatottsága a közvélemény-kutatások alapján. Hozzátette: a konzultáció kérdőívét visszaküldő több mint egymillió ember “erősen reprezentatív minta” arról, hogy mit gondolnak a magyarok az illegális bevándorlásról.

    Úgy fogalmazott: sok állítás, amellyel a válaszadók “elsöprő többségben” egyetértenek, beigazolódott, ráadásul több szempontból romlott is a helyzet, ezért a kormánynak további intézkedéseket kell tennie. / MTI

Tetszett a tartalom?