Budapest, 2016. november 8. Képviselõk az alaptörvény hetedik módosításának végszavazása elõtt az Országgyûlés plenáris ülésén 2016. november 8-án. A patkóban, középen Kövér László, az Országgyûlés elnöke, Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes és Orbán Viktor miniszterelnök (b-j). 131 képviselõ szavazott igennel, 3 nemmel, így nem kapta meg a kétharmados támogatást Orbán Viktor alkotmánymódosítási javaslata, amely kimondta volna, hogy Magyarországra idegen népesség nem telepíthetõ be. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az Országgyűlés hétfőn választja meg Magyarország következő köztársasági elnökét öt évre. A Fidesz-KDNP Áder János jelenlegi államfőt jelölte a tisztségre, míg az ellenzék a Jobbik kivételével Majtényi László volt ombudsmant, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnökét támogatja.

A parlament aktuális kéthetes ülésének utolsó napját tartja hétfőn. Az ülésnapot reggel 8 órától napirend előtti felszólalások nyitják, majd 9.30-tól megkezdődik az államfőválasztás folyamata. Felszólal 15-15 perces időtartamban a két jelölt, a képviselők ezt követően titkos szavazáson adhatják le szavazatukat.

Az első forduló akkor eredményes, ha az egyik jelölt kétharmados támogatást szerez. Eredménytelenség esetén második szavazást tartanak, amelynek végén az a jelölt válik államfővé, aki – a voksok számától függetlenül – a legtöbb szavazatot kapta. Az ülésnap a kérdésekkel és az azonnali kérdések és válaszok órájával zárul.

Tetszett a tartalom?