
“Többszöri kísérlet után ma délután tudtam telefonon beszélni Botka Lászlóval. Azt javasoltam neki, hogy a felbukkanása óta eltelt 5 hónapot lezárva végre kezdjünk tárgyalásokat, hogy miként tudunk együttműködni 2018-ban az Orbán-kormány leváltásában. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje a tárgyalási ajánlatot elutasította. Azt mondta, hogy tárgyalni csak akkor érdemes, ha a DK elfogadja az ő nyilvánosan bejelentett 4, a demokratikus ellenzéki pártoknak címzett feltételét.
Szerintem ez nem tárgyalás, hanem diktátum. Sajnálom. Sajnálom, hogy Botka László az elmúlt fél évben többször tárgyalt Orbán Viktorral, mint az ellenzék bármelyik pártjának vezetőjével. Sajnálom, de a DK nem fogja elfogadni, ha valaki hódítani, nem pedig partnerek között megállapodni akar. Az erő egyoldalú alkalmazását az Orbán-kormánytól sem fogadjuk el, és nem hisszük, hogy sikeres módja lehet egy eredményes ellenzéki együttműködésnek. Ugyanakkor eszem ágában sincs a vitáról vitázni. A DK fenntartja álláspontját, de a győzelem stratégiáját nem egyoldalúan, hanem közösen kell meghatározni. A DK továbbra is nyitott a tárgyalásokra.”
Gyurcsány Ferenc
A DK elnöke
KORÁBBAN ÍRTUK: Botka: DK igen, Gyurcsány nem
“Az álláspontom változatlan: a kormányváltás alapfeltétele a közös program, a közös lista, a közös egyéni jelöltek és a közös miniszterelnök-jelölt. Olyan szövetséget kell létrehozni a kormányváltást akaró demokratákkal, amely a legnagyobb esélyt teremti az Orbán-kormány leváltására.
Az eredményjelző nem hazudik. Őszintén ki kell mondanom: Gyurcsány Ferenc személye gátja a kormányváltásnak. A fenti feltételek mentén nyitott vagyok minden demokratikus szervezettel tárgyalni. Ezt mondtam Gyurcsány Ferencnek, amikor felhívott.”
Botka László,
az MSZP miniszterelnök-jelöltje