A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2016. július 1-től hatályos módosítása alapján az addig az önkormányzatok által működtetett köznevelési intézmények működtetése a központosított állami ernyőhálózat, a tankerületi központok működtetésébe került, ráadásul ezzel a települési önkormányzatoknak képviselő-testület által meghozott határozattal kötelezően egyet kellett érteniük. Csak hat olyan település volt, ahol a kötelező egyetértés nem született meg.

Ezek egyike volt Csömör, egy kis, alig 10 ezer lakosú község Budapest XVI. kerületétől néhány kilométerre. A település kizárólag civilekből álló képviselő-testülete és polgármestere nem akarta elengedni a gonddal épített, gondosan működtetett iskolákat, és nem nyugodott bele abba sem, hogy egyetértésük hiányában minisztériumi határozattal  vették el azokat tőlük. Csömör Nagyközség Önkormányzata beperelte az Emberi Erőforrások Minisztériumát!

Csömörön a vezetők tisztában vannak azzal, hogy az iskolák legjobb gazdája a település: ők képesek és készek jobb körülményeket teremteni gyermekeiknek a tanuláshoz, az intézmény vezetője hatékonyabban volna képes működtetni az iskolát, mivel a döntési kompetenciák helyben, az igazgató kezében lennének, a szülők nagyobb rálátást kaphatnának az oktatás folyamatára, elkerülhető a hosszadalmas és felesleges adminisztráció, és az állandó forráshiány. 

És nem hiábavaló a civil kurázsi, az eltökéltség és az állhatatosság: a per legutóbbi tárgyalásán január 8-án a bíróság elfogadta az önkormányzat érveit az iskolai államosításról szóló törvény alaptörvényt sértő voltáról, és az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy a szóban forgó törvény vonatkozó rendelkezéseit semmisítse meg és alkalmazásait zárja ki.

Az Alkotmánybíróságnak 90 napja van a döntésre. Ha az érveknek a testület helyt ad, az alapjaiban rázhatja meg az intézmények államosítására irányuló kormányzati törekvéseket, és egyben példát adhat mindenkinek: kellő alapossággal, elszántsággal bármilyen rendszer lebontható, ha nem adjuk fel a meggyőződésünket és nem hagyjuk elhallgattatni az igazságérzetünket!

Gratulálunk Csömör képviselő-testületének és polgármesterének, valamint a polgármesteri hivatal munkatársainak!

Fót, 2018. január 15.

Dr. Vargha Nóra

az Együtt fóti önkormányzati képviselője

Forrás: Együtt

Tetszett a tartalom?