Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és LMP parlamenti frakciója parlamenti vitanapot kezdeményez a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) sztrájk követeléseiről: az önkormányzati dolgozók megélhetéséről és az önkormányzatiság helyreállításáról. 

Az LMP álláspontja szerint a közszolgálati feladatok színvonalas ellátásához, a közjó érvényre juttatásához megfizetett, megbecsült dolgozókra van szükség helyi, önkormányzati szinten is. Az önkormányzati hivatalban dolgozók ügye önmagán túlmutat: béreik alacsonyan tartása az önkormányzati hivatalok kiürülését, bezárását vonja maga után, ami pedig a vidéki települések halálos ítéletével ér fel. A források és a hatáskörök lassú, fokozatos elvonása után a képzett dolgozók nélkül maradt önkormányzatokat a teljes megsemmisülés fenyegeti.

Az LMP volt az egyetlen politikai párt, amelynek képviselője az MKKSZ sztrájkbejelentő ülésén részt vett, és ott szolidaritásáról biztosította a sztrájkolókat. Az önkormányzatoknak mindig is volt hiteles képviselete az Országgyűlésben: számos egyéb önkormányzati kezdeményezés mellett, az LMP nyújtotta be a köztisztviselői illetményalap 60.000 forintra történő emeléséről szóló jogszabályjavaslatot is.

A parlamenti vitanappal a célunk az, hogy közös elhatározásra jussunk az önkormányzati köztisztviselők tarthatatlan helyzetének rendezéséről, és megvitassuk a parlamenti pártok elképzeléseit az önkormányzatiság jövőjéről: ennek érdekében Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt és az LMP levélben kezdeményezi a csatlakozást a parlamenti frakcióktól és a független országgyűlési képviselőktől.

LMP sajtó

 

/* */ (function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1&appId=228694123910624”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = “//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.0”; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, ‘script’, ‘facebook-jssdk’));



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?