A Nigériai Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetsége nyilvános állásfoglalásban cáfolta a náci propagandát terjesztő ifj. Lomnici Zoltán Kozármislenyben elmondott hazug állításait, miszerint “Nigéria lakosságának több mint 80%-a, legalább 100 millió ember AIDS-es, vagyis a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et.” Lomnici reagált a nigériai nagykövet cáfolatára, de ettől csak nagyobb lett a baj.

Mint emlékezetes egy március 26-i kozármislenyi hoppálpéteri keretek között zajló fideszes fórumon közel másfél óra tömény gyűlöletet adott elő goebbels-i mélységekben Lomnici Zoltántól, plusz a végén belémrúgtak és leköcsögöztek a fideszes szimpatizánsok.

Lomnici egy fideszes kötődésű onkológusra, Kásler Miklósra hivatkozott, amikor nyilvánvalóan hazug és hamis állításokat tett Nigériával kapcsolatban is (az ominózus rész 52 perc 30 mp-nél hallható az általam rögzített videóban).

Ezt a goebbelsi-i stílusban átadott náci propagandát cáfolta Dr. Eniola Ajayi, a Nigériai Szövetségi Köztársaság nagykövete a követség Facebook-oldalára kitett közleményében:

“Az Egészségügyi Világszervezet (WHO), illetve az UNAIDS 2016-os adatai szerint megközelítőleg 3,2 millió nigériai él HIV-fertőzéssel. Ez a szám Nigéria teljes lakosságának 1,7%-a, szemben a Kásler úr által említett 80%-al.”

“Teljességgel abszurdnak, meggondolatlannak, könnyelműnek és sértőnek ítéljük, hogy Kásler és Lomnici urak ellenőrizetlen adatokat használnak a magyar közvélemény Nigériáról alkotott képének befolyásolására, ezzel saját propagandacéljaikat szolgálva.

A leghatározottabb tiltakozásunkat fejezzük ki az országunkról és annak helyzetéről alkotott állásponttal kapcsolatban és követeljük, hogy Kásler és Lomnici urak vonják vissza az állításaikat.”

Vagyis a nagykövet nem egy a Nigéria-szakértőnek nem nevezhető, a konkrét témában szakértőnek nem tekinthető, de nettó orbánista orvosra hivatkozott, hanem két világszervezet, a WHO és az UNAIDS adataira, viszont így reagált Bayer Zsolt gyűlöletgyáros hasonszőrű haverja, ifj. Lomnici a nagykövet cáfolatára:

A Magyar Nemzet hazafias felbuzdulásból tette közzé a nigériai nagykövet levelét, amelyben vitatja az ország AIDS fertőzöttségére vonatkozó általam közzétett adatokat. Kis spéttel a 444 is átvette a baráti sajtó állításait. A dolog lényege, hogy a nagykövet szerint Nigériában csupán 3,2 millió ember HIV fertőzött, és ez arányaiban jóval kisebb mint az általam közölt adat. Ez tényleg nagyon megnyugtató.

Azt persze a Magyar Nemzet kezdetben diszkréten kezelte, hogy az általam közölt adat, melyet felolvastam Kásler Miklós Széchenyi-díjas egyetemi tanártól származnak.

A kutatások szerint nem Wiston Churchilltól, hanem Joseph Goebbelstől származik az az idézet, mely szerint: “Csak azt a statiszikát hiszem el, amit én magam hamisítottam”.
Felhívom a Magyar Nemzet figyelmét, hogy ez is idézet…

A kérdés tehát, kinek higgyünk inkább, a nemzetközi hírű tudósnak, vagy a nagykövetnek. Ezt talán bízzuk az olvasók bölcsességére.

Nem lennék meglepődve, ha ilyen súlyos gondolatmenetek cikáztak volna a náci jogász Roland Freisler fejében is akkor, amikor a hitleri Népbíróság elnökeként és a Birodalmi Igazságügyi Minisztérium államtitkáraként kirakatperek során ítélte el a náci diktatúra ellenségeit. Freisler szintén gyakran sértegette és megalázta az ellenfélként kezelt vádlottakat, a bírósági tárgyalásokat erőszakosan vezette.

Ez úton tájékoztatom az ellenségeinek megfigyelésével és megtorlással riogató Orbán kis kegyencét, ifj. Lomcici Zoltánt, hogy a gyűlöletgyártás, az ellenfelek démonizálása és lenézése mindig tragikus véget ér. Roland Freisler például úgy nyerte el méltó és sorsszerű büntetését, hogy a bíróság égő épülete ráomlott, aminek következtében a náci jogász szörnyethalt.

Nem hagyhatjuk, hogy Orbán és kegyencei tovább dúljanak hazánkban, ezért április 8-án együtt, békésen és demokratikus keretek között kell elzavarnunk a goebbels-i gyűlöletpolitika hazug apostolait, Orbán Viktort, Hoppál Pétert és az őket kiszolgáló gyűlöletgyárosokat.

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!

 



Forrás: Együtt

Tetszett a tartalom?