A 16-30 év közötti, uniós vonatkozású projekten dolgozó fiatalok pályázhatnak a 2024-es Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjra és nyerhetnek további forrásokat a projektjük támogatására.

Az Európai Parlament és az aacheni Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány minden évben közösen ítéli oda az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjat azoknak a fiataloknak, akik jelentős uniós dimenzióval rendelkező projekt ötletet dolgoztak ki.

2008 óta 5350 projektet neveztek.

2024-es évben a jelentkezési határidő február 12. (23:59).

A díj

Az uniós országok nemzeti zsűrijei által jelölt 27 projekt közül három győztest választanak. Az első díj 7500 euró, a második díj 5000 euró, a harmadik díj pedig 2500 euró.

Mind a 27 nemzeti győztes projekt képviselői meghívást kapnak a németországi Aachenben 2024. május 7-én megrendezett díjátadó ünnepségre.

A szabályok

A projekteknek meg kell felelniük az alábbi kritériumoknak:

  • előmozdítják az európai és nemzetközi egyetértést,
  • elősegítik a közös európai identitástudat és az integráció kialakulását,
  • követendő példát mutatnak az Európában élő fiatalok számára,
  • gyakorlati példákat nyújtanak az európaiak közösségként való együttélésére.

További információ a díj honlapján olvashatók.

Egyéb kérdés esetén a [email protected] e-mail-cím is rendelkezésre áll.

Menetrend

  • Jelentkezési határidő: 2024. február 12.
  • A nemzeti győztesek kiválasztása: 2024. március 20.
  • Az európai győztesek kihirdetése és díjátadó ünnepség Aachenben: 2024. május 7.

Európai Ifjúsági Nagy Károly-díj 2023

2023-ban az első díjat a belga „AILEM” kapta – ez az első olyan nyelvi alkalmazás, amelyet menekültekre és menedékkérőkre szabtak, és velük egyeztetve fejlesztettek ki. Az alkalmazás hasznos kifejezéseket, nyelvtanulási történeteket és játékokat, valamint más felhasználókkal való kapcsolatteremtési lehetőségeket tartalmaz. A projekt célja, hogy összehozza a különböző háttérrel, tapasztalattal és társadalmi helyzettel rendelkező embereket.

Bővebben a tavalyi nyertesekről itt olvashat.

Közösségi média

Csatlakozz a vitához a közösségi médiában a #ECYP2024 hashtag használatával!

Bővebben az Európai Ifjúsági Nagy Károly-díjról

REF: 20231211STO15804

Forrás: Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája

Forrás: hellosajto.hu

Tetszett a tartalom?