Szeged, 2013. január 4., péntek (MTI) – Elfogtak egy húszéves fiatalembert, aki január elsején hajnalban megtámadott egy nőt Hódmezővásárhelyen – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

 

    Jászai Linda elmondta: a sértett először nem a rendőrséghez fordult, hanem a Facebook közösségi portálon tette közzé a vele történteket, amire felfigyelt egy szolgálaton kívüli rendőr. A bejegyzés alapján keresték meg a nyomozók a nőt, aki végül csütörtökön kora délután tett feljelentést.

{loadposition user5}
    A szóvivő közölte, hogy a rendőrség négy óra alatt azonosította és elfogta a 20 éves büntetlen előéletű férfit. Kihallgatásakor részletes beismerő vallomást tett, és azt is beismerte, hogy aznap éjjel egy másik nőt is megtámadott. A másik áldozat is feljelentést tett.

    Jászai Linda tájékoztatása szerint a rendőrség a férfit őrizetbe vette, és szemérem elleni erőszak bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte előzetes letartóztatását.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?