Budapest, 2014. június 10., kedd (MTI) – Zamárdi és Tihany között vasárnap másodszor rendezik meg az I love Balaton 2x elnevezésű viadalt, az egyetlen olyan Balaton-átúszást, amelyen a résztvevők oda-vissza teljesíthetik a távot, s közben félúton a szárazföldön, a tihanyi apátság árnyékában pihenhetnek.

    A szervezők keddi közlése szerint kifejezetten az úszáskedvelő amatőrökre gondolva választották a rendezők a Balaton egyik legszebb részét a felfrissülésre. 

    A résztvevők Zamárdiból, a Keszeg utcai szabadstrandról rajtolva tesznek meg két hosszt a Balatonban a tihanyi Garda-strand érintésével, az össztáv 4,5 kilométer. Kísérőhajók 70, bóják 100 méterenként biztosítják az útvonalat. A strandon 8.00 és 13.00 között érkezési sorrendben indítják a versenyzőket. 

    Férfi és női összetettben az első három helyezett pénzdíjazásban részesül, a 4-5. helyezettek tárgynyereményt kapnak. Online nevezés a http://ilovebalaton2x.hu/online-elonevezesoldalon biztosított, de a helyszínen is lesz rá lehetőség.

    A szervezők másfél-kétezer indulót várnak az átúszásra.

Tetszett a tartalom?