MSZP: Az útdíjak eltörlése helyett saját korrupt törvényeiről szavaz a Fidesz kedden

2

Advent utolsó vasárnapján a vasárnapi munkavégzés dicsőségére a Fidesz összehívta a házbizottságot.Az ülésen Rogán Antal világossá tette: a Fidesz-KDNP nem támogatja az MSZP-nek azt a kezdeményezését, hogy az embereknek ne kelljen díjat fizetniük az M0-s bizonyos szakaszain és az elkerülő utakon. A Fidesz frakcióvezetője az útdíjról szóló, kedden 8 órára összehívott parlamenti ülésnap témáját politikai hecckampánynak nevezte.

Ugyanakkor a házbizottságon a Fidesz bejelentette: a keddi napra 12 órától egy másik parlamenti ülésnapot hívnak össze, ahol a plázastop meghosszabbításáról, valamint a fideszes haverokat helyzetbe hozó, az áruházláncok kötelező nyereségéről szóló, a köztársasági elnök által visszadobott törvényeket fogják újra megszavazni. Mivel két különböző témájú ülés nem lehet ugyanazon a napon, ez azt jelenti, hogy az MSZP által kezdeményezett, az útdíjról szóló keddi ülésnap megtartását a Fidesz képviselői lehetetlenné teszik.

Az MSZP vérlázítónak tartja, hogy miközben a korrupt kormánypártok az útdíjak ügyében gúnyosan az emberek szemébe nevetnek, változtatás nélkül áterőltetik a saját, mutyival teli törvényeiket – annak ellenére, hogy ezek még Áder János köztársasági elnök véleménye szerint sem alkalmazhatók január elsejétől.

Harangozó Tamás,
frakcióvezető-helyettes