Mint ismert, az Állami Számvevőszék kifogásolta, hogy 2015. évben öt fő által 62 ezer Ft tagdíjként befizetett összeget az Együtt adomány jogcímként könyvelt el. Erre vonatkozóan az Együtt észrevételezte, hogy a jelentéstervezet ezt a megállapítását tényekkel nem támasztja alá. Tekintettel arra, hogy a számvevőszék az aktuális ellenőrzés során nem kért betekintést a tagjegyzékbe, megalapozottan nem is tehető olyan állítás, melyik utalás érkezett a párt tagjától és melyik nem. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a Magyar Nemzetnek most azt nyilatkozta, egy beadvány nyomán kivizsgálják az ügyet.
Juhász Péter, az Együtt elnöke szerint a számvevőszék nem megfelelő ellenőrzést folytatott le. Az ÁSZ nem rendelkezik minden olyan információval, ami egy körültekintő és megalapozott vizsgálathoz szükséges. Amennyiben mégis rendelkezésére állnak ezek az adatok, azzal törvényt sért szigorúan védendő személyes adat kezelése miatt. Ebben az esetben az ÁSZ elfogadhatatlan ellenőrzési gyakorlatot folytat.
Juhász Péter éppen ezért üdvözli, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálatot folytat az Állami Számvevőszéknél az ügy felderítése érdekében.
Budapest, 2018. január 5.
Juhász Péter
az Együtt elnöke















































