LMP: Ez a jogszabály alapvetően határozza meg Budapest, a főváros jövőjét – LMP

0
hirdetés



Ahogy az lenni szokott a Fidesznél: kivételes eljárásban kívánnak egy olyan törvényjavaslatot megszavazni, amit tegnap késő délután nyújtottak be, pénteken pedig már döntést akarnak hozni róla.

Egy olyan jogszabályról, amely alapvetően határozza meg Budapest, a főváros jövőjét, csak azért mert a kormány hirtelen rájött, hogy még mindig nem elég mindent központosított és államosított. Éppen azért, hogy nehogy az önkormányzatoknak beleszólási joga legyen a helyi ügyek intézésébe, a kormány kiemelt budapesti fejlesztések gúnynévvel ellátva egy újabb központosításra irányuló jogszabályt nyújtott be. Ezt nevezhetjük a Lex Bűnös Városnak is!

Mielőtt a részletekbe belemennénk, szögezzük le: a Fidesz mostohagyerekként bánt az elmúlt 8 évben a fővárossal, most meg tulajdonképpen totális állami gyámság alá helyezi Budapestet.

A rendszerváltás utáni önkormányzatiság egy újabb gyásznapja lenne, ha kihirdetnék ezt a törvényt. A Fidesz ezzel az akcióval ugyanis egy újabb erőszakot tett a jogállamon és az önkormányzatiságon, és láthatjuk, hogy már saját párttársaik sincsenek biztonságban. A függőségek országát teremtették meg, amiben bárkit félre állítanak, ha Orbán Viktor érdeke úgy diktáltja.

De miről is szól ez a szinte megint az éj leple alatt benyújtott tervezet: A tervezet szerint két nagy különleges terület jöhet létre: kiemelt budapesti fejlesztések és kiemelt közérdekű beruházások Budapesten. Mindkettő a kormány kezébe kerülne. A tervezet ezek mellett megalkotja a kiemelt nemzetközi sportesemény fogalmát is. Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor nem akarja elengedni a budapesti olimpia ötletét, még akkor sem, ha erről a budapestiek egyértelmű véleményt formáltak. Formáltak volna még egyértelműbbet is, ha a kormány nem futamodik meg gyáván a népszavazás elől. A tervezet legijesztőbb és egyben legfelháborítóbb eleme mégis a Budai Palotanegyed totális államosítása. A Palotanegyedben, a Vár Dísz tértől délre eső részét a várfalig teljes egészében, azon kívül pedig a környező utcákig az állami és önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanokra kiterjedően nem csak minden építésügyi, közművekkel kapcsolatos, közterület-használati szabály alól veszik ki, hanem minden önkormányzati ingatlant államosítanak, illetve tulajdonképpen kiveszik a területet a helyi önkormányzás alól.

Hirdetés

Csárdi Antal sajtótájékoztatója a Parlamentben (Fotó: LMP)

Mint a körzet megválasztott országgyűlési képviselője ezúton szólítom fel a kormányt, hogy a tervezet ezen részét is vizsgálják felül, hagyják békén a budavári negyedet. Láthatjuk ugyanis mi lesz abból, amikor a Fidesz államosít: túltolt bicikli.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány egy dél-pesti és észak-csepeli sportkomplexum felépítése és fejlesztése miatt, lényegében megengedi, hogy az árvízvédelmi eljárásokat a hatóságok kikerüljék. Emberek élete, környezetünk épsége, lakókörnyezetünk biztonsága múlik azon, hogy a kormány nem képes felülemelkedni magyar állampolgárok százezreinek akaratán.

Az pedig, hogy közérdekű beruházásra hivatkozással gyakorlatilag megkönnyítik a fakivágásokat is, egyenesen felháborító. Az LMP ezért minden lehetséges fórumon tiltakozik a törvénytervezet elfogadása ellen. A kormány államosítási kísérletei nagyon sötét időkre emlékeztetnek minket. Értjük, látjuk, tudjuk, hogy a Fidesz szótáraban Budapest a Bűnös Város, de ez nem jelentheti azt, hogy budapestiek millióinak életét megkeserítik, épített és természetes környezetünket pedig elképesztő veszélyeknek teszik ki.

Ezért az LMP a helyiügyek.hu oldalon várja a budapestiek véleményét arról, hogyan próbálja a Fidesz ellehetetlíteni a fővárost. Minden véleménnyel, problémával, állampolgári kéréssel szembesíteni fogjuk a kormánypártokat az elkövetkező időszakban.

 



Forrás: LMP