Kendernay Jánost választotta meg társelnökének az LMP a szombati, rendkívüli tisztújító kongresszusán – az új vezető és az elnökség további tagjai sajtótájékoztató keretében mutatkoztak be.
Kendernay János tavaly óta az LMP elnökségi tagja, nemzetközi kapcsolatokkal, diplomáciával és európai ügyekkel foglalkozik. A férfi társelnöki pozícióért versenyre kelt még Ferenczi István kispesti önkormányzati képviselő is.
Az országos elnökség titkári posztját ezután is Kanász-Nagy Máté tölti be.
Az elnökség további tagja Szabóné Szendefy Mária, Fábián Krisztina, Ferenczi István, Németh Ákos, Hanák Gábor és Pitz Dániel.
Kendernay János a sajtótájékoztatón elmondta: az új elnökség három kérdésben kapott erős mandátumot: egyrészt a párt belső struktúrájának átalakításában úgy, hogy könnyedén mozgó, döntésképes pártalakulat jöjjön létre.
Emellett erősíteni kell az LMP zöldpárti jellegét, amelyre Magyarországon szükség van, illetve segíteni kell a párt felkészülését az őszi önkormányzati választásokra.
Kanász-Nagy Máté ezt azzal egészítette ki: az új vezetés feladata a belső problémák kezelése, és egy olyan új alapszabály elkészítése, amely ezt a célt szolgálja.