Tuning élőben: Porsche lesz a fődíj a nagyszabású márciusi autó show-n!

0
hirdetés

A Westendben épült át az Automobil és Tuning Show nyereményautója

Idén márciusban is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt sportautót sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 22-én. A hagyomány és a feltételek változatlanok, az idei fődíj azonban vitathatatlanul a legkomolyabb az idén 15 éves rendezvény történetében!

A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői ezúttal sem tértek el a
hagyományoktól. Repertoárjukban évek óta állandó program már a nyilvános autóépítés,
melynek immár negyedik alkalommal ad otthont a Westend Bevásárlóközpont. Az sem
újdonság, hogy a március 20-22. között zajló show belépőjegye összesen tíz egyidejű
rendezvényre érvényes, továbbá esélyt jelent egy vérbeli roadster megnyerésére!
Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg
pályafutásuk során. Az elmúlt évben egy Ford Mustang, ezt megelőzően két Audi TT és egy
BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és egy
Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. Az idei alany pedig 3,2 literes
boxermotorral ellátott Porsche Boxster S volt, melyet hatalmas érdeklődés mellett,
mindössze négy nap leforgása alatt varázsoltak teljesen újjá – mindenki szeme
láttára, élőben!

Az autó számos típusazonos alkatrésszel, sportosabb kasztni-elemekkel, ültetett futóművel
és nagyobb felnikkel, valamint design és multimédia terén is teljesen megújult utastérrel
lett gazdagabb. A pontot az i-re az egyedi, kétárnyalatú fóliázás teszi fel, de szerencsés új
tulajdonosa első kilométereit is a szervezők állják, hiszen az autó mellé egy 50.000 Ft
értékű üzemanyagutalvány is dukál.

Az egyedi Porsche roadster kisorsolására a nagyszabású show harmadik napján (március
22-én), közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot
tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nemcsak Magyarország, de a
kelet-közép európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a
Hungexpón.

Hirdetés

Az idén 15. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Automobil és Tuning Show
négy pavilont, egy sátort és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt,
jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő
program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi
korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show – restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek
  • Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok – kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Az Automobil és Tuning Show nyitva tartása:
március 20-21: 9:00-19:00 óráig március 22: 9:00-18:00 óráig.

AMTS hivatalos sajtótájékoztató és élő show (Hungexpo „G” pavilon):
március 20. 13:00-tól