A kétszeres Fonogram-díjas Vad Fruttik zenekar 15 éves születésnapját ünnepli 2020. március 21-én, a Papp László Budapest Sportarénában. Jegyek még kaphatók, itt!
Március 21-én az Arénában koncertezik a Vad Fruttik alternatív rockegyüttes, akik 15 éve tettek szert országos hírnévre. Első stúdióalbumuk 2006-ban jelent meg Rózsikámnak digitálisan címmel. Rá két évre újabb lemezt adtak ki (Egy éjszaka Bohémiában), amit 2010-ben a Fénystopposok, 2013-ban pedig a Darabok című album követett.
A tavalyi nagy sikerű Budapest Parkos koncerten Likó Marcell, az énekes, a nagy tömegen végig nézve „panaszkodott” is, hogy kénytelenek lesznek a következő koncertet már Sportarénába szervezni. És végre ez a pillanat is eljött, az Arénában találkozunk!
https://tixa.hu/vadfruttik_arena