Teljes körű, határon átívelő összefogás kell a Fertő-tó pusztítása ellen! – MSZP

0

Úgy helyi, mint határon átívelő tiltakozás övezi azt a „gyarmatosítást”, amit a fideszesek a kisajátított Fertő-tavi vízitelepnél művelnek: ezt meg kell állítani – jelentették ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke, Németh Imre, az MSZP soproni vezetője, Major Gyula, a Fertő-tó barátai mozgalom vezetője és Benjamin Heiling, az osztrák Illmitz környezetvédelmi tanácsosa és önkormányzati képviselője hétfőn, Sopron-Fertőrákoson.

A fideszesek, nemcsak, hogy elvették Sopron lényegében egyetlen szabad partját a Fertő-tavon, de már magára a parti vízitelepre se lehet kimenni, derült ki az MSZP helyszíni bejelentkezéséből.„A 30 fokban kiszorulunk a Fertő-tavi vízitelepről: ez ma, ami Magyarországon folyik az orbáni rendszer alatt, a vízitelepet már két éve látogatni se lehet. A Fertő-tónál valóban szükség van fejlesztésekre, de olyanokra, amelyeket a terület ökoszisztémája elbír, és a kispénzűek számára is elérhetőek a szabadstrandok révén. Fiatalkorukban tudtuk használni a tavat, le tudtuk tenni a szörföt a vízre. Attól félünk, hogy a jövőben a Fertő-tő teljes mértékben a NER-lovagokat fogja kiszolgálni” – mondta Németh Imre.

Kunhalmi Ágnes a tágabb összefüggésekről beszélt. „Beleillik a 2010 óta látott sorozatba az emberek kiszorítása az olcsó, de igényes pihenőhelyekről és nagyon nagy környezetvédelmi károkat okoznak egyszerre a Balatonnál, a Velencei-tónál, a Tisza-tónál és itt, a Fertő-tónál is. Ezért aláírást kezdeményeztünk, majd háromkérdéses népszavazást, hogy az embereknek megmaradjanak a szabadstrandok!

Nem a fejlesztéssel van a baj, hanem azzal, hogy a szabadstrandok rovására teszik a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül. Ez szemben áll a közmegegyezéssel, hogy mindenki csobbanhasson azon vizekben, amik után adót fizetnek. (…) Mindez annak ellenére folyik, hogy a beruházás környezetvédelmi szempontjairól az osztrákok folyamatosan tájékoztatást kérnek” – hangsúlyozta a szocialista politikus.Major Gyula, a Fertő-tó barátai mozgalom vezetője ismertette a helyi civilek véleményét. „2017-ben, egy fordulatban, valaki mert nagyot álmodni. A legnagyobb vitát egy 100 szobás hotel váltja ki, miközben Sopronban hat, sok esetben műemléki épület felújításával ugyanez a funkció megvalósítható lenne.

Az építés során a falvak terhelése tekintetében 25 futballpályányi területet fognak leaszfaltozni, az utakon kérdés, hova fognak ugrani ezek elől a kamionok elől a kerékpárosok. A több mint 100 éves sváb házakban vajon milyen károk fognak keletkezni? Miért nem lehet két éve fürödni Sopron egyetlen strandján? Még a cölöpházak is elérhetetlenek” – sorolta a problémákat Major.Kiderült, mindehhez kapcsolódik még Burgenland nézőpontjából is egy környezetvédelmi probléma. „Nálunk egy ilyen fejlesztés kapcsán a néppel és a civilekkel konzultálnak” – jegyezte meg Benjamin Heiling, az osztrák környezetvédelmi tanácsos. Kifejtette, a közös Fertő-Hanság Nemzeti Park projekt és közös UNESCO természeti örökségünk kapcsán Ausztria elsősorban azt nem szeretné, ha rontanák a tó ökoszisztémáját.

„Így ez az egész nem csak magyar, hanem osztrák probléma is, mert Közép-Európában ez különleges természeti terület, amit együtt kell megvédenünk a civilekkel és az emberekkel. És ugyanígy nálunk is fontos, hogy legyenek fejlesztések, de úgy, hogy az a turizmusnak is jó legyen és a természetnek is jó legyen”– emelte ki szomszédjaink álláspontját Benjamin Heiling.



FORRÁS: MSZP