LMP: Ursula von der Leyen üzenete Orbánnak – LMP

0


„A baj óriási! Éppen ezért elvárjuk a kormánytól, hogy mielőbb terjesszen az Országgyűlés elé egy válságkezelő programot, ami egyidejűleg képes kezelni a jelenlegi szociális, gazdasági válságot és a jövő kihívásait.” –mondta Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ezzel párhuzamosan az LMP követeli, hogy a kormány készítse el a 2021 időszak utánra szóló uniós támogatások felhasználására vonatkozó koncepciót.

Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég tartott beszédében három témakört emelt ki, mint egymással összefüggő legfontosabb ügyeket, melyeken Európa jövője múlik: klímaváltozás, a koronavírus járvánnyal való megbirkózás, a harmadik pedig az európai zöld megállapodás keretében Európa fenntartható pályára állítása. Kiemelte, hogy az EU 750 milliárd eurós összköltségvetéséből a források 37 százalékát az európai zöld megállapodásra tervezi felhasználni.

A következő 7 évben Magyarország számára ismét jelentős uniós források lesznek elérhetőek. Ezeket a forrásokat már nem lehet elszórni, ahogyan azt a kormány eddig tette. Ezeket a támogatásokat az ország válságálló és fenntartható fejlesztésére kell költeni, nem pedig oligarchák zsebébe csúsztatni.

A kormány semmit nem tanult a járvány első hullámából. Az elmúlt hónapokban ahelyett, hogy a forrásokat az emberek életkörülményeinek javítására, a gazdaság válságállóvá, fenntarthatóvá tételére használta volna, számolatlanul öntötte a pénzt a Fidesz közeli oligarchiák zsebébe. Súlyos milliárdokat kapott az autóipar és a luxusszálláshelyek fejlesztése a turizmus támogatása jelszavával. „A következő hét év uniós forrásait már nem lehet elpazarolni” – hangsúlyozta a társelnök.

A jövőnket csak úgy tudjuk biztosítani, élhetővé tenni, ha a támogatások összegéből elkezdjük végre fejleszteni az oktatást, a közösségi közlekedést, az egészségügyet, a megújuló energiák használatát, az ökológiai mezőgazdaságot – továbbá hatékonyan védjük meg a természeti erőforrásainkat.



Forrás: LMP