A nyári felkészülési időszak után felpörgeti népszavazási aláírásgyűjtő kampányát az LMP – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese.

A politikus közlése szerint már mostanra is „több ezer” támogató aláírást gyűjtöttek össze ahhoz, hogy népszavazáson dönthessenek a polgárok a kiemelt beruházások intézményének fennmaradásáról. Felidézte: 200 ezer érvényes szignóra van szükség ahhoz, hogy mindenképpen népszavazást tartsanak a kérdésben.

Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta: e lépéssel „meg lehet akadályozni a kormányzat ámokfutását”, majd arról beszélt, a pártpolitikai szempontok felett álló össztársadalmi ügyről van szó; „meg lehet állítani az akkumulátorgyarmatosítást, elejét lehet venni annak, hogy a kormány bárhová mérgező hulladéklerakókat telepítsen, de meg lehet állítani a Balaton kiárusítását vagy a Fertő tó partvidékének tönkretételét”, valamint zöld felületeket lehet így megvédeni.

Az LMP politikusa arról beszélt: a kiemelt beruházások intézményének révén a kormányzat az érintettek feje felett átnyúlva hozhat meg döntéseket, súlyosan visszaélve Magyarország erőforrásaival.

Megjegyezte, akik kimaradnak a népszavazásból, „hallgatólagosan Orbán Viktor politikáját támogatják”.

MTI/LMP Sajtó

A népszavazási aláírásgyűjtésről és a csatlakozási lehetőségekről bővebb információ ide kattintva érhető el.



Forrás: LMP

Tetszett a tartalom?