Győr-Szombathely, 2013. január 19., szombat (MTI) – Szombat estétől ismét mind a két irányban járhatnak a kamionok a 86-os főúton – közölte Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Útnak indultak a várakoztatott kamionok Vas megyében is.

 

    Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője szombat délelőtti, győri sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy ideiglenesen egyirányúvá tették a 86-os főutat Vas felől Győr-Moson-Sopron megye irányába, hogy szakaszosan, konvojban, rendőri felvezetéssel elmehessen a hóhelyzet miatt feltorlódott ötszáz-hatszáz kamion. A Hegyeshalom és Rajka felől érkező szembeforgalmat az M7-es irányába terelték, hogy a járművek mihamarabb elérjék a szlovén, illetve a horvát határt.

{loadposition user5}
    Rendőri irányítás mellett útnak indulhattak a Körmenden, Kőszegen, illetve Szombathelyen várakoztatott kamionok is – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján. A kamionok rendőri irányítás mellett, tízes csoportokban haladhatnak Szombathely és Répcelak között. A közlekedőknek ezen az útszakaszon tizenegy ponton rendőri forgalomirányításra kell számítaniuk.

    A 86-os főút Szombathelyt elkerülő körgyűrűjének Zanati úti és Vépi úti szakaszán azonban még vannak félreállított járműszerelvények. 

    Vas megyében a komolyabb torlódások megszűntek, a járőrök folyamatosan ellenőrzik a főútvonalakat, hogy fennakadások ne alakulhassanak ki. 

    A katasztrófavédelmi igazgatóság korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Vas megyében mintegy 500 kamion várakozik, a sofőröknek Szombathelyen és Kőszegen a helyi polgárőrség nyújtott segítséget.

{loadposition advert}

Tetszett a tartalom?