Az Együtt-PM Szövetség közérdekű adatigénylést nyújt be az összes belvárosi üzleti ingatlan értékesítésének ügyében, hogy kiderüljön, mekkora kárt okozott a budapesti polgároknak Rogán Antalék vagyonkezelési gyakorlata – jelentette be sajtótájékoztatón Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke.
Szinte nem telik el hét, hogy ne derülne ki valamilyen mutyigyanús ügy Rogán Antal fideszes belvárosi polgármester kerületében – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Juhász Péter. Az Együtt-PM társelnöke hozzátette: a legújabb eset ezúttal nem valamelyik alpolgármester lakásvásárlása, vagy a miniszterelnök tanácsadójának ingatlanfelújítása, hanem nyomott áras értékesítés.
A birtokunkba került dokumentumok szerint, az ismert televíziós személyiség, Gianni Annoni négyzetméterenként 180 ezer forintos áron juthatott hozzá egy 400 négyzetméteres Arany János utcai üzleti ingatlanhoz, hogy abban éttermet nyisson. Mindezt úgy, hogy piaci források szerint ezen a területen a felújított üzlethelyiségek ára akár az 1 millió forintot is elérheti négyzetméterenként.
Ráadásul van itt még egy érdekesség: az ingatlan értékbecslője nem más volt, mint Rubovszky Györgynek, a parlament mentelmi bizottsága KDNP-s elnökének a cége, akinek lánya a belvárosi KDNP elnöke – ismertette Juhász Péter. Hozzáfűzte: az eset kísértetiesen hasonlít a Hunvald-ügyhöz, amiben szintén baráti értékbecslők szakvéleményei alapján értékesítettek nyomott áron nagy értékű ingatlanokat.
Az Együtt-PM Szövetség mindezért közérdekű adatigényléseket nyújt be az összes belvárosi üzleti ingatlan értékesítésének ügyében, hogy kiderüljön, hány esetben érte még vagyonvesztés az önkormányzatot, így a budapesti polgárokat – zárta szavait Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke.
A sajtótájékoztató után az V. kerületi önkormányzat sajtóközleményben bűnözőnek nevezte Juhász Pétert. A közleményben foglaltakkal ellentétben, Juhász Péter senkit sem rágalmazott meg, erről pedig a II. és III. Kerületi Bíróságtól papírja is van: http://444.hu/2014/06/10/a-birosag-szerint-juhasz-peter-nem-ragalmazta-rogan-alpolgarmesteret/!
Budapest, 2014. július 17.
Együtt-PM Sajtó















































