A méhek világa az AGORA–Savaria Filmszínházban
Az elmúlt öt év során méhek milliói tűntek el a Föld színéről, látszólag megmagyarázhatatlan okokból. Ha a kis állatok radikális fogyása tovább folytatódik, az a bolygó egész élővilágára, így az emberiségére is hatással lesz: az általunk elfogyasztott élelmiszerek több mint harmada a méhek beporzásától függ.
Egy Einsteinnek tulajdonított mondás szerint, ha a méhek kipusztulnak, négy évre rá az emberiség is követi őket. A Greenpeace által nyilvánosságra hozott “Méhpusztulás – Az európai beporzó rovarokat és a mezőgazdaságot fenyegető veszélyek” című tudományos összefoglalója bemutatta, hogy a méhpusztulásnak számos oka van, mint például a klímaváltozás, betegségek és élősködők terjedése, de a nagyüzemi mezőgazdaság és az általa használt vegyszerek is jelentős szerepet játszanak benne.
Az egyedüli hosszú távú megoldás a vegyszerintenzív nagyüzemi mezőgazdaságról való lemondás és az ökológiai gazdálkodásra való áttérés.

A témával foglalkozó A méhek világa című filmet a szombathelyi AGORA–Savaria Filmszínház május 9-től 22-ig tűzte a műsorára.
Az Oscar-jelölt és a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon több díjjal kitüntetett Markus Imhoof (A csónak megtelt) nagyszabású természetfilmje lenyűgöző, soha nem látott felvételek segítségével mutatja be a méhek életét és a mi mindennapjainkra gyakorolt hatásukat. Imhoof a műfajban rendkívül magasnak számító, 2 millió eurós költségvetésből forgathatott, melynek minden fillére meglátszik a vásznon: a rendező stábjával bejárta az egész világot, és számtalan szakértőt megszólaltatva nem riadt vissza attól sem, hogy ellentmondó véleményeket ütköztessen egymással.
A méhek világa egyszerre gyönyörű és elgondolkodtató, látványos dokumentumfilm minden korosztály számára.
{loadposition advert}


















































