Budapest, 2013. szeptember 17., kedd (MTI) – A volt rendőri vezetők peréről távozóban újabb inzultus érte Gyurcsány Ferencet, a volt kormányfőt ismét leköpték, ezúttal a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületében – számolt be az MTI tudósítója a helyszínről.
Gyurcsány Ferenc a tárgyalás szünetében az őt ért inzultusokra reagálva újságíróknak azt mondta, nem kíván újnácik véleményével vitatkozni. Szerinte sokkal több inzultus is ért már nácik részéről demokratákat, ez ahhoz képest túlélhető.
A volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke rendőrök gyűrűjében távozott a bíróság épületéből, miközben folyamatosan a “Gyurcsány, takarodj!” rigmus zengett, valamint sípok és kereplők szóltak. Gyurcsány Ferencet érkezésekor is leköpték az épület előtt demonstrálók.

A bírósági perrel párhuzamos eljárásban kívánná kivizsgálni a 2006 őszén történt eseményeket Morvai Krisztina. Az európai parlamenti képviselő a tárgyalás szünetében bohózatnak nevezte a tárgyalást, amelyen álláspontja szerint nem fog kiderülni, mi történt.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik parlamenti frakciójának tagja szerint az ügyben terrorcselekmény miatt kellene vádat emelni.
DK: vizsgálják ki, hogy kerülhettek tüntetők a Fővárosi Törvényszék bejáratához! Budapest, 2013. szeptember 17., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Pintér Sándor belügyminiszternek ki kell vizsgáltatnia, hogyan kerülhettek tüntetők a Fővárosi Törvényszék bejáratához – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő azt mondta, hogy amikor Gyurcsány Ferenc és Niedermüller Péter, a DK elnökének illetve alelnökének társaságában megérkezett a volt rendőri vezetők és társaik 2006 őszi eseményekkel összefüggő, kedden megkezdődött büntetőperére, akkor “eszüket vesztett”, ordibáló emberek fogadták őket. Szavai szerint ekkor a volt miniszterelnököt leköpték és megütötték. Hozzátette: kifelé jövet újabb atrocitás érte őket, nemcsak Gyurcsány Ferencet köpték le újra, hanem ekkor már a biztosítás parancsnokát is. Vadai Ágnes kijelentette, a legkevesebb, hogy a belügyminiszter vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogyan kerülhettek tüntetők a Fővárosi Törvényszék bejáratához. Véleménye szerint Pintér Sándornak jelentést kell készíteni az Országgyűlés számára, amelyben leírja, hogy mi is történt és a rendőrök “miért álltak tehetetlenül”. Végül azt mondta, a rendőrségnek nyomozást kell elrendelnie az elkövetőkkel szemben, különös tekintettel arra, aki egy rendőrt köpött le. A pert jellemezve kijelentette: olyanok ülnek a vádlottak padján, akik 2006-ban “életüket, méltóságukat nem kímélve léptek fel az alkotmányos rend erőszakos megdöntését megkísérlő csőcselékkel szemben”. Hozzátette: “az Orbán-rezsim ültette őket a vádlottak padjára, kicsinyes, primitív bosszúból”. Leszögezte, hogy a DK politikusai 2006 óta következetesen kiállnak azok mellett, akik “a náci csőcselék megfékezése érdekében küzdöttek”. Szavai szerint voltak hibák, de bűnt az követtet el, “aki tört zúzott, meg az ,aki ezeket bujtogatta, meg az, aki ezekkel együttműködik” az önkormányzatokban és a parlamentben. |
{loadposition advert}
















































