Nem csupán a Pető Intézet van bajban, hanem a szombathelyi Aranyhíd is – írta a femina.hu. A szombathelyi intézménybe járó sérült gyerekek hetek óta nem kapják meg a szükséges fejlesztéseket. Az Aranyhidat egyébként nemrég államosították – ez lehet a probléma?
Szombathelyen az Aranyhíd Nevelési- és Oktatási Integrációs Központban foglalkoznak a sajátos nevelési igényű gyerekekkel, tanulókkal. Az intézményben többfajta ellátási formát, és széleskörű terápiát biztosítanak/biztosítottak a rászorulóknak. Az Aranyhíd 2004 augusztusa óta működik a vasi megyeszékhelyen, a Korai Fejlesztő Központ és Micimackó Óvoda, valamint a Frim Jakab Általános Iskola jogutódintézményeként jött létre. Különböző korú gyerekekkel foglalkoznak: az óvodától az általános iskolán át az előkészítő szakiskoláig biztosítják a nevelés-oktatást.
Az általános iskolában tanulásban akadályozottak, értelmileg akadályozottak, autisták fejlesztő iskolai oktatása zajlik. Ehhez nyújt segítséget a terápiás fejlesztés, mely nagy hangsúlyt kap/kapott az intézményben. Eddig az úszás, lovaglás, kutyás terápia is szerepet kapott a mindennapi oktatásban. Úgy tudjuk, pénzhiány miatt azonban már nincs gyógylovaglás. Pénteken a szocialisták sajtótájékoztatójukon elmondták, jelenleg az Aranyhídban heti 45 órára nincs meg a megfelelő szakember, az idei tanévben 13 szakirányú pedagógus hiányzik. Ez nem kis létszám – és ez a probléma május óta szőnyeg alá lett söpörve.
Nemény András MSZP-s politikus szerint a megoldás az lehetne, ha az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ kikerülne a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ irányítása alól.
Pénteken a szocialisták sajtótájékoztatója után nem sokkal a Fideszes városvezetés sajtóosztálya az alábbi közleményt adta ki:
Segít az önkormányzat Az Önkormányzat Oktatási Bizottsága, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ vezetése tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy az intézmény változatlan színvonalon tudja folytatni tevékenységét a megváltozott jogszabályi környezetben és a szakszolgálat rendszerének átalakítása után is. A Szombathelyi Önkormányzat megismerve a szülők és az intézmény problémáit, segítséget kíván nyújtani annak érdekében, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek számára továbbra is biztosított legyen minden olyan lehetőség és szolgáltatás, ami az iskola partnerei, a szülők és a gyermekek megelégedésére szolgált a korábbi időszakban. Az Önkormányzat teszi ezt annak ellenére, hogy az intézményt érintően sem fenntartói, sem működtetői feladatai nincsenek. |
A téma kapcsán a Gyurcsány-párt, vagyis a Demokratikus Koalíció is közleményt juttatott el hozzánk:
DK: A kormány aljas hadjáratot folytat a fogyatékos gyermekek ellen Az Orbán-kormány folytatja embertelen hadjáratát a fogyatékos gyermekek, az őket gondozó intézmények ellen. Veszélybe került a világhírű Pető Intézet, mert a kormány nem hajlandó kiegészítő támogatást folyósítani az intézménynek. Súlyos működési gondokkal küszködik a közelmúltban állami kezelésbe került szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ is. Ma már ebben az intézményben sem folyik teljes körű rehabilitációs foglalkozás, mert a kormány nem biztosítja a megfelelő számú gyógypedagógus alkalmazásához szükséges forrásokat. Ugyanakkor a kormány 9,6 milliárd forinttal támogatja az itteni stadion építését. Mindeközben Horváth László, a Fidesz országgyűlési képviselője élére állt annak a hisztériakampánynak, amely meg akarja akadályozni a fogyatékos emberek társadalmi integrációját szolgáló, uniós forrásokból finanszírozott programot. Előbb a bélapátfalvai, majd a napokban a szilvásváradi önkormányzat utasította el, hogy a települések befogadják sérült embertársainkat. A DK felháborodottan ítéli el a képviselő és az önkormányzatok gyalázatos kampányát, amely logikus következménye a kormány fogyatékosokkal szemben követett elvetemült politikájának. Felszólítjuk a kormányt, hagyjon fel a fogyatékos emberek elleni hadjáratával, tartsa tiszteletben emberi méltóságukat, s haladéktalanul biztosítsa számukra az emberi élethez szükséges anyagi erőforrásokat. Niedermüller Péter – a DK alelnöke |
Az MSZ álláspontja:
MSZP: a kormány tönkreteszi a fogyatékos gyermekek korai fejlesztését Budapest, 2013. szeptember 17., kedd (MTI) – Az MSZP szerint a kormány szisztematikusan teszi tönkre a fogyatékos gyermekek korai fejlesztésével foglalkozó intézményeket. Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: ezt támasztja alá a Nemzetközi Pető Intézetet sújtó pénzelvonás és a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központ tönkretétele is. Emlékeztetett arra, hogy a Pető Intézet költségvetése a tavalyi 2,2 milliárd forintról idén 1,5 milliárdra csökkent, ami az intézmény működését veszélyezteti. A szocialista politikus hozzátette, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia és Lezsák Sándor lakitelki népfőiskolája is hasonló összegű támogatást kapott a közelmúltban az Emberi Erőforrások Minisztériumától, mint amennyi a Pető Intézettől hiányzik, a debreceni stadionra pedig kilencmilliárd forint jut. Szólt arról, egyre több olyan hír terjed, hogy a Pető Intézet épületét a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szeretné megkapni, sőt az is felvetődött, hogy kormányzati vendégházat alakítanak ki benne. Korózs Lajos hangsúlyozta, hogy a Pető Intézet sorsa nem egyedi, elmondása szerint a kormány ellehetetlenítette a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központot, ahol minden eszköz, a szükséges szakemberek és a megfelelő létesítmény is megvolt 30 óvódás és 290 sajátos nevelési igényű iskolás gyermek ellátására. Korózs Lajos sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy novemberben nem lesz visszamenőleges nyugdíjemelés, mivel a januári emelés meghaladta az éves inflációt. A szocialista politikus szerint azonban az infláció az igazságtalan rezsicsökkentés, valamint a tartós fogyasztási cikkek és a ruhaneműk árának mérséklődése miatt alacsony, ezt pedig a nyugdíjasok többsége nem érzi. Ezzel szemben – folytatta – az élelmiszerek és az egészségügyi kiadások az inflációt kétszeresen, illetve háromszorosan meghaladó mértékben drágultak egy év alatt. A szocialista politikus a kormány több, nyugdíjügyben hozott intézkedését – például a korhatár előtti nyugdíjak szociális ellátássá alakítását – bírálva úgy fogalmazott: sem a nyugdíjak, sem a nyugdíjasok nincsenek biztonságban, a Fidesz “már bizonyította, hogy amikor csak tud, ráront a nyugdíjasokra”. |
Klik: 14 nyugdíjas pedagógus továbbdolgozik a szombathelyi Aranyhíd központban Budapest, 2013. szeptember 22., vasárnap (MTI) – Továbbfoglalkoztat 14 nyugdíjas szakembert a szombathelyi Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központban a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) – közölte a Klik sajtófőnöke vasárnap az MTI-vel. Lövei Tünde közleménye szerint a szombathelyi intézményben a korábbi tanévekben a tanórai és a fejlesztő foglalkozásokat a szakemberek csak jelentős mennyiségű túlórával és nyugdíjasok bevonásával tudták ellátni. Hozzátette: a Klik új státusokat biztosít a fejlesztési feladatok ellátásához, betöltésüket azonban nehezíti a megyében jellemző szakemberhiány. Az intézményfenntartó ezért továbbfoglalkoztatja a 14 elismert, több évtizedes tapasztalatot felhalmozó nyugdíjas szakembert, hogy a megfelelő gondozás folyamatos legyen az iskolában. A sajtófőnök tájékoztatása szerint a tanévet megelőzően a nagy költségigényű terápiák finanszírozását újra kellett tervezni. A Klik a szombathelyi önkormányzattal összefogva teremti elő a szükséges forrásokat a költséges terápiás foglalkozásokra. A gyermekek érdekében létrejött együttműködésnek köszönhetően tervezhetővé vált a 1,2 millió forint éves költségű lovasterápia is – hangsúlyozta. Lövei Tünde azt írta, a tankerület és a városvezetés az intézmény vezetőivel együtt napokon belül teljes körű tájékoztatást ad az érintett tanulók szüleinek, és ismertetik a tanévkezdés során tapasztalt nehézségek megnyugtató megoldásait. Sajtóhírek szerint tanév elején derült ki a szülők számára, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztését, nevelését, oktatását végző Aranyhíd Nevelési-Oktatási Központban több terápia is megszűnt. Az iskolában 17 szakirányú végzettségű gyógypedagógusra lenne szükség, de az év elején csak négy helyet töltöttek be. |
{loadposition advert}



















































