A kormánypárti újságként hirdeti magát a Napi Gazdaság utódja

3
hirdetés

“A kormánypárti újság” – kimondottan, szlogen jelleggel hirdeti magát így a Magyar Idők névre átkeresztelt Napi Gazdaság, amely a “szakadár” Simicska-féle Magyar Nemzetet váltaná föl.

Forrás: magyaridok.hu
Így hirdeti magát a lap Forrás: magyaridok.hu

Egyértelmű és nyílt pártpolitika kötődésével igyekszik eladni magát az megújított kormányközeli napilap. A váltásról írt vezércikkükben a hazai országos politikai napilapok piacán támadt űrről írnak, amelyről azt írják, hogy “reményeink szerint a Magyar Idők tud majd színvonalasan betölteni.”

Érdekesség, hogy bár sok fideszes politikus már “ellenzéki lapként” emlegeti a továbbra is jobboldali, ám a párttal szemben az Orbán-Simicska harc óta kritikus lapot, addig Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter például egy tegnapi Népszabadság-interjúban a Napi Gazdaság egyik őt hírbe hozó cikkéről úgy nyilatkozott:

Hadd ne kommentáljam azt a szerény színvonalat, amit az a cikk mutatott…

Régi szerzők

A lap onliine változatának fejlécében külön menüpontban szerepel a Célpont “helyett” lévő C-Pont nevű online műsor – igaz, eggyel kevesebb taggal, a 4 korábbi célpontos közül ugyanis Kisberk Szabolcs annyira megsértődött azon, hogy főnöke váladék-metaforát alkalmazott Orbánra, hogy elment az Jobbik-közeli N1TV-hez. Ez az a csatorna, amely egyébként korábban pozitív színben emlékezett meg Hitler születésnapjáról.

Hirdetés

Az oldal egyébként a régi címekről átirányít az új szájt főoldalára, így nem tudható, hogy a régi cikkek elérhetőek lesznek-e.

Címlapkép: Hír24