Abigail Barragry sérülései életveszélyesek voltak, miután 30 métert zuhant egy erkélyen még újévkor. Orvosai csak találgattak, hogy vajon túléli-e a szörnyű zuhanást. 4 hónap és 13 műtét után a 30 éves pszichológia szakos fiatal nem adja fel, élni akar, és boldog is.
Újév éjszakáján pár koktél után a lány szédült, ezért kiment az erkélyre friss levegőt szívni, de megcsúszott és kizuhant. Az első pillanatokban úgy érezte, az élet megállt körülötte. “A belső sérülések mellett a medencecsontom két helyen repedt meg, a jobb csuklóm eltört, az állkapcsom is megsérült és egy ideig az orvosok amputálni akarták az egyik lábamat. Szörnyű fájdalmaim voltak. A következő két hetet az intenzív osztályon kómában töltöttem.” – Abigail összesen tizenhárom műtéten esett át, az első csaknem tíz óráig tartott.
De nem adta fel, a baleset után talált rá szerelmére is.”Ha nem lett volna a baleset, lehet, hogy nem is találkoztam volna James- szel és nem lennék most annyira boldog. Állandóan mosolygunk, minden napot csodaként élek meg.” – mondta.
A lány azon a tragikus éjszakán füves területre esett, ez volt a szerencséje. Nyílt törései voltak, melyek elfertőződtek, ezért is kétséges volt, hogy életben marad-e.
Korábban rengeteget adott a külsejére, most így nyilatkozik: “Most fémlemezekkel, rudakkal, valamint csavarokkal a testemben élek. A hegek örökre megmaradnak, sose leszek már az, aki voltam. Igaz, hogy csak bot segítségével tudok járni, de nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy egyáltalán élek.”.
Az életszemlélete is más lett. “Megtalálom az örömet a legkisebb eredményben és fejlődésben is. Így igyekszem megélni az életemet és a szerelemet is.”