Példás civil összefogással és a szervezők partner cégeinek önzetlen

támogatásával Erdélyből érkezett gyermekeket táboroztat a napokban Vas

megyében a Nyugat Rádió, áll a szerkesztőségünk részére eljuttatott közleményükben.

 

A Nyugat Rádió és az ISIS Rádió szervezésében, Vasvár Város

Önkormányzatának segítségével jövő keddig a Dévai Szent Ferenc Alapítvány

17 gyermeke és három nevelője nyaral Vas megyében. Böjte Csaba testvér

pártfogoltjai tegnap érkeztek meg a Vasvár-Nagymákfán található szállásra.

A csapat tagjai az egy hét alatt megismerkednek Vas megyével és a

Balatonnal, valamint kirándulásokon vesznek részt.

 

A gyerekek ma Vasvár belvárosával ismerkedtek, ahol a délelőtti séta után

a Nagy Gáspár Kulturális Központ vendégei voltak. A Vasvári Múzeumban a

csoportot Drimmer László, az intézmény vezetője kalauzolta. A házigazdáknál

töltött nap délutánja strandolással telt a Szentkút Fürdőn, a vacsorát

pedig a helyi Petőfi Horgász Egyesület készíti el a csoport számára.

 

A tábor lakói pénteken Sárvárra kirándulnak, a Sárvár Tourist & TDM

Nonprofit Kft. meghívására. A gyerekeknek délelőtt Kondora István

polgármester mutatja be a fürdővárost, majd a Nádasdy Ferenc Múzeumban és a

várban Takács Zoltán Bálint múzeumigazgató lesz az idegenvezetőjük. A

délután természetesen holnap is strandolással telik, a Sárvári Gyógy-és

Wellnessfürdőben. A táborhelynek otthont adó Nagymákfa lakosai pénteken

este gyűlnek össze a turistaszállónál, ahol vacsorával, játékos

feladatokkal és kötetlen beszélgetéssel köszöntik a Déváról érkezett

gyermekeket.

 

A csapat szombaton a Balatonhoz utazik, majd vasárnap és hétfőn a Vasvár

környéki településeket és fürdőzésre alkalmas tavakat keresi fel.

 

Ezúton is szeretnénk megköszönni a Nyugat Rádió és az ISIS Rádió

partnereinek, támogatóinak és a vasvári civil szervezeteknek a tábor

megszervezéséhez és lebonyolításához nyújtott önzetlen támogatását!

 

Külön köszönet fő támogatóinknak: Vasvár Város Önkormányzata, Sárvár

Tourist & TDM Nonprofit Kft., COOP Vasvár Kft., Rotapress International,

Park Inn by Radisson**** Sárvár, TESCO Szombathely Hipermarket, Volltank

Kft. Avia Szombathely Töltőállomás, Zalaco Zrt. Vasvári Szaküzlet, Illés

Metál Kft., Sárvár Város Önkormányzata, Spirit Hotel Thermal Spa *****

Sárvár, Nádasdy Ferenc Múzeum, First Kft., Elamen Kereskedelmi és

Vendéglátó Zrt., Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, Kiss István vállalkozó,

Vonyarcvashegy Nagyközség Önkormányzata, Vasvári Plébánia Karitasz

Szervezete, Babati és Társa Kft. Körmend, Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Egyesület Vasvári Csoportja, Csillaghíd Alapítvány, Balatoni Villamoshajó

Kölcsönző és Értékesítő Kft., Nagymákfáért Egyesület, Kardos László

Általános Iskola, Vasvári Petőfi Horgász Egyesület.

Tetszett a tartalom?