Budapest, 2012. szeptember 17., hétfő (MTI) – A fővárosi Kossuth téren tartott egyhetes éhségsztrájk ügyében intézett kérdéseket az országos rendőrfőkapitányhoz Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa – közölte az ombudsman hivatala hétfőn az MTI-vel.

“A gyülekezési jog érvényesülésével kapcsolatos, immár évek óta tartó vizsgálatsorozat folytatásaként, és az ombudsman hatáskörét megszabó törvénynek megfelelően Szabó Máté Hatala József altábornagyhoz, az országos rendőrfőkapitányhoz fordult kérdéseivel” – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Mint írták, a biztos azt tudakolja, hogy a szervezők a gyülekezési jogról szóló törvény szerint bejelentették-e a rendezvényt; járt-e az mások jogainak és szabadságának sérelmével; kértek-e a szervezők rendőri védelmet; fellépett-e a rendőrség a demonstrációval kapcsolatban – és ha igen, milyen indokkal, jogalappal és milyen módon?

Szabó Máté a Kossuth téri “rendezvény” befejezését követő 15 napon belül várja az országos rendőrfőkapitány válaszát, valamint az eseménnyel kapcsolatosan keletkezett valamennyi irat és más dokumentum másolatát – olvasható a közleményben.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és három politikustársa szeptember 9-től egyhetes éhségsztrájkot tartott a Kossuth téren a választási regisztráció bevezetése ellen tiltakozva.

MTI 2012. szeptember 17., hétfő 13:05

Tetszett a tartalom?